Ismét kaotikussá válhat az Árpád híd környékén a közlekedés

Hamarosan elkezdődhet a Flórián téri felüljárók felújítása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén felújítják Óbudán a Flórián téri felüljárókat, ami biztosan hatással lesz az Árpád híd forgalmára is.


Még tavaly megtörtént az első lépés annak érdekében, hogy a Flórián téri felüljárók felújítása idén megkezdődhessen, ugyanis december 18-án jelent meg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása. Ebben ajánlattételi határidőként 2019. január 25-e szerepel. Amennyiben sikeres lesz a közbeszerzési eljárás, akkor

már idén tavasszal elkezdődhet a felüljárók felújítása, amely 14 hónapig tarthat a Budapesti Közlekedési Központ szerint.


Hirdetés

A felújítás során a felüljárók új szigetelést és pályaszerkezetet kapnak, a vasbeton szegélyre pedig új biztonsági korlát kerül. Kicserélik a dilatációs szerkezeteket és megtisztítják a vízelnyelőket. Kijavítják a támfalak és a hídfő beton felületeinek, illetve a főtartók és pillérek hibáit. Emellett a kőfelületeket is megtisztítják, és ahol szükséges pótolják. Mindez viszont biztosan hatással lesz Óbuda és Pest északi részének közlekedésére, ahogyan az agglomeráció lakosságára is. A Szentendrei út forgalmának egy része biztosan a Váci útra vándorol és az Árpád hídon is feltorlódnak majd a járművek, ahogy nemrég a 3-as metró felújításához kapcsolódó forgalmi változások során is történt.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?