Ismét toplisták élére kerülhet a Mercedes 190

The Mighty 190: óda a 190-es Mercihez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 1982 és 1993 között gyártott W201 kódjelű Mercedest isteníti és gúnyolja finoman a norvég alkalmi rapduó.

A Mercedes-Benz 1982 és 1993 között gyártotta a 190-esként, vagy Bébi-Benzként elhíresült W201-es sorozatot. Tulajdonképpen ezzel ágyaztak meg a későbbi C-osztályoknak: robusztus építésű, de a cégtől megszokott autóknál valamivel kisebb autó volt.
Rendkívül fejlett technikai megoldásokat tartalmazott, mint például az ötlengőkaros hátsó futómű, toronymerevítők elöl és hátul, ABS, légzsák, biztonságiöv előfeszítés. A 2664 mm tengelytávú autóból több mint 1,8 millió példányt értékesítettek, 1,8 és 2,6 liter közötti benzines valamint 2,0-2,5 literes szívó- és turbódízelekkel lehetett megvásárolni. A sorozatból legendás sportváltozatok is születtek 2.3-16 és 2.5-16, majd a DTM miatt Evolution és Evolution II neveken, utóbbiból mindössze 502 példány készült, melyek mindegyikét már a hivatalos bemutató előtt eladták.
Hirdetés

Ennek a remek autónak állított most emléket két norvég fiatalember, Jan Emil Wathne és Ivar Kjetland, akik feltehetően a nagypapa garázsából gurították ki a kiváló állapotú 190-est a klipforgatáshoz. Ahogy rendes hiphop videóban dukál, a “The Mighty 190” klipjében a főszereplők az óriási 190-essel járják a várost, beszedik a védelmi pénzt, és szexi nőket is felmászatnak a motorháztetőre, a dalszöveg pedig végig a 190-es kiválóságáról szól. Említésre kerülnek a BMW-sek, a fáradt olaj, a villáskulcs, a German Engineering és a nevetséges volvós rendőrök: a duma minden sora arany. Odáig most nem mennénk el, hogy sorról-sorra feliratozzuk, de angol nyelvet jól bíró olvasóinknak jó szórakozást kívánunk!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?