Itt a 9 fokozatú automataváltó!

Számháború a ZF-től: 9 fokozatú automataváltó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amíg a mobiltelefonoknál például az a menő, ha minél kisebb a kütyü, addig az automataváltóknál a gangok száma a bűvös jelző - ez mostantól a 9-es.


Kapcsold az ötödik sebességet! - énekelte Demjén Ferenc 1974-ben, a Bergendy együttes lemezén, amikor az autók manuális váltójánál a négy fokozat volt az általános, az öt pedig a ritkaság, míg a luxuskocsik automatái leginkább három ganggal dolgoztak. Azóta gyökeresen megváltozott a helyzet. A kézi kapcsolású váltóknál standard lett az öt fokozat, egyre több a hatos egység, és egyedül a Porsche kísérletezik hétfokozatú szerkezettel. Az automatáknál viszont elszabadultak a számok, az ötfokozatú váltók után a BMW kezdett rá a hatfokozatúakra, majd a Mercedes-Benz a 7G-TRONIC konstrukcióval jelezte, hiába erősödik ellene a konkurencia, Stuttgartban résen vannak. A következő lépést a Lexus tette meg saját nyolcfokozatú váltójával, közben a BMW is ide zárkózott fel a ZF-től származó nyolcfokozatúval, de a számháborúnak egyáltalán nincs még vége, mert a specialista (és az egyik legnagyobb, többek között a BMW-t is kiszolgáló beszállító) ZF bemutatta 9 fokozatú automatáját.

A 9HP jelzés alatt futó konstrukció fronthajtásos modelleknél vethető be, erőátviteli tartománya 280-480 Nm, és hogy a gyárak kedvet kapjanak hozzá, jövőbeni alkalmazhatóságnál nem jelent akadályt a 4x4 hajtás, a hibridüzem, és az egyre inkább terjedő start-stop rendszer sem. A ZF szerint a váltó remek partner a takarékosságban, egy hatfokozatú automatához képest akár 16 százalékos fogyasztáscsökkenés is elérhető vele - 120 km/órás tempónál hatodikban 2600, kilencedikben 1900 1/min főtengely-fordulatszámot ad, és ez jelentős különbség. A németek egyelőre nem árulták el, mikor, és milyen típusban bukkan fel először a 9HP, amit biztosra vehetőn úgy reklámoznak majd, mint az első sorozatgyártású, kilencfokozatú váltóval szerelt autót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?