Itt a legújabb amerikai 5-ös BMW

New Yorkban bemutatkozott az új Cadillac CTS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett, bemutatkozott, nagyot nőtt az új Cadillac CTS. A harmadik generációs amerikai prémiumszedán V6-os turbómotorral is támad.

Már a harmadik generációnál tart az először 2002-ben bemutatott Cadillac CTS, az 5-ös BMW és társainak amerikai konkurense. A 2014-es modellévű újdonság a New York-i Autószalonon debütált, és nagyobb, mint valaha. Elődjét konkrétan 127 mm-rel túlnőve karcolja az 5 métert (4966 mm), s például az alacsonyabbra húzott tetővonalával is olyan mutatós, hogy - legalábbis a tengerentúlon - joggal pályázik a prémiumszedánok piacvezető posztjára. A Cadillacnek mindenesetre ez a célja vele.
Hirdetés
A méretnövekedés mellett vagy ellenére jelentősen csökkent az autó tömege - sok-sok alumínium felhasználásával a belépő CTS állítólag 90 kg-mal könnyebb egy 528-as BMW-nél. A súlyelosztás 50:50 arányú, hajtás nyilván hátul, motorfronton egy ikerturbós V6-os a fő attrakció 420 lóerővel és 583 Nm-es csúcsnyomatékkal. A váltó 8 fokozatú automata, a 100 km/órás sebesség eléréséhez elég 4,6 mp. Ez azért bitang.
A kisebb motorok sem szerények (4 hengeres 2.0T 272 lóerővel és 6 fokozatú automatával, felárért összkerékhajtással, illetve 6 hengeres 3,6 literes szívó 321 lóval hátul hajtva 8-as, 4x4-gyel 6-os váltóval), s ami nem szerény még, az a luxuskivitel zömében bőrből, fából és alumíniumból épített utastere. A központi - érintőképernyős - kijelző alapból 8, de 12,3 colos is lehet, a műszerfal sem órákból áll, hanem egy jókora monitor alkotja a panelt, az extralista meg kábé végtelen. Észak-Amerikában a GM michigani üzemében gyártott CTS értékesítése az ősz folyamán kezdődik, s idén még akár a V8-as CTS-V szörny legújabb kiadásáról is lehullhat a lepel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?