Itt a legújabb játékszer, ami elképesztően hasznos is

Tesztüzemben már használható az elektronikus járműtörténet-lekérdezés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatalmas segítség a hazai használt autót vásárlóknak a január végéig tesztüzemben, de már működő elektronikus járműéletút-adatszolgáltatás, avagy a Jármű Szolgáltatási Platform.


Miként arról múlt hét pénteken a Totalcar színeiben játszó Zách Dani beszámolt, próbaüzemben már el is indult az az ingyenes járműtörténeti adatbázis, illetve annak ingyenes lekérdezhetősége, aminek január végi indulásáról december 26-án hallhattunk, s aminek hivatalos neve Jármű Szolgáltatási Platform. A próbaüzem azt jelenti, hogy jelenleg még sokszor egyáltalán nem érhető el az adatbázis, pontosabban nem talál semmilyen adatot sem. Ha viszont mázlink van, és épp kifogunk egy olyan időszakot, amikor rajtunk kívül nem túl sokan nyomkodják a rendszert, akkor meglehetősen részletes információkat kaphatunk a hazai rendszámot viselő autókról.
Hirdetés

Igen, e rendszernek ugyanúgy hátránya lesz, hogy csakis a hazai autókat látja, ahogyan eddig a futásmúlt lekérdezésnek is. Míg azonban utóbbi lekérdezésenként 625 forintba került, illetve kerül még ma is, az Ügyfélkapu regisztrációval használható szuf.magyarorszag.hu, azaz a magyarorszag.hu megújult, személyre szabható ügyintézési felületéről elérhető "Adatigénylés a Jármű Szolgáltatási Platformon" opció teljesen ingyenes - a főlapról amúgy a Közigazgatás, jog (jobb felső) menüpont alól érhető el. Naná, hogy ezentúl a Használtautó.hu böngészése simán kiegészíthető lesz azzal, hogy az érdekes és hazai rendszámot viselő autók múltját innen megnézzük. Hat kategóriányi információ kérdezhető le. A Jármű azonosító- és okmányadatok az alapvető műszaki adatokat tartalmazzák, olyat is, amit a forgalmiból sem tudunk meg, nevezetesen az autó eddigi (hazai) tulajdonosainak számát, s láthatjuk azt is, hogy az autónak jelenleg hány tulajdonosa van, ami ugyebár hasznos információ a vásárlás kapcsán. Ellenőrizhetjük persze az autó bejegyzett színét, motorját, láthatjuk az első üzembehelyezés és az első hazai regisztráció idejét is, láthatjuk a motor fajtáját, teljesítményét és akár emissziós besorolását, valamint váltóját is. Megjegyzem, a családunkban az elmúlt 20 évben megfordult autók kapcsán láttam érdekességeket, volt olyan manuális, amit automatának írt a rendszer, az én Priusomat pedig 6 fokozatú automatának, holott forgalmijában csak annyi van, hogy automata, a tesómé helyesen fokozatmentesként szerepel. Valahol, valamit elütöttek, nem egyedi eset sajnos, műszaki adatlappal kérhetném a helyesbítését, hurrá. Lekérdezhetők a származásellenőrzési és eredetiségvizsgálat adatok is, ha vannak.
A "Forgalomban tartás és forgalmazási korlátozás" információk nem csak az aktuális műszaki állapotról árulkodnak, mutatják a korábbi időszakos kivonásokat is, aminek több oka lehet: kereskedő általi értékesítés hosszabb pihenővel, netán komolyabb sérülés. Van persze olyan is, hogy két sort látunk csupán, az első forgalomba helyezés dátumával és az információval, hogy "A jármű forgalomban van". Látható továbbá a kivonás oka is: például "a tulajdonos kérésére", "Hivatalból ideiglenesen kivonva", utóbbi okát is láthatjuk, ami lehet például elmulasztott átírás vagy hiányzó kgfb fedezet, lejárt műszaki vizsga is. A "Műszaki állapotra vonatkozó adatok" a 2009 utáni műszaki vizsgákat és azok megállapításait mutatja, fotókkal együtt. Utóbbi óriási segítség, hiszen az óraállásokról is készül fotó, s ez sokkal inkább mérvadó, mint az eddig lekérdezhető nyers futásteljesítmény adat. Az óraállások kapcsán egykori Chevrolet Sparkomat kell elővegyem ismét, amelyről három évvel ezelőtt azt írtam a félrevezető és hibás adatok miatt, hogy "Még a saját autómat se venném meg!". Kiváló példa arra, hogy a rendszer is tévedhet, vélhetően egy-egy emberi mulasztás miatt. Történt ugyanis, hogy az általam 2012-ben 42 ezer kilométerrel eladott autó a KEK KH adatbázisa szerint 2013 szeptemberében már csak 39 ezer kilométert mutatott. Azonban ez nincs így, az akkor készített fotó szerint 44 866 kilométer volt benne, amit amúgy a következő, két évvel későbbi, 48 281 kilométeres állás is tökéletesen alátámaszt. Majd hipertérugrás következett, az adatbázis szerint ezt követően két évvel már 545 480 kilométer volt az autóban, ami nyilvánvalóan fals adat, s ezt a fotó is alátámasztja, 54 548 kilométert mutatott az órája. Azaz a pdf szerint és a valóság szerint is harmadik tulaj, akinek az autót eladtam az első két évben 2, majd a másodikban már 4, a harmadikban 6 ezer kilométert autózott, így tett a 2005-ös Sparkba 6 év alatt 12 ezer kilométert. Innen is üdvözlöm, s bizony keményen meg is követem magam, tőle pedig bocsánatot kérek az óratekerés gyanúja miatt.
A már ingyenesen lekérdezhető járműtörténeti adatbázis tehát az előforduló hibák cáfolására is kiválóan alkalmas, s évről évre egyre jobb lesz, hiszen a "Biztosítás és kártörténet" információkat csakis az idei évtől fogja tartalmazni, természetesen csakis a hazai autóknál, de legalább tartalmazni fogja. Egyre kisebb rizikó lesz használt autót vásárolni, ami jó hír. Mivel a rendszer most még tesztüzemben van, ha autót adunk el, érdemes lekérnünk annak történetét, s a Használtautó.hu rendszerébe dokumentumként feltölteni, ahogyan természetesen a szervizkönyv scannelt változatát is, ha rendelkezünk ilyennel. Vannak ugyanis hazánkban is megdöbbentően jó használt autók, s bár itthon egyese szerint az autók jelentős hányadánál manipulált az óraállás, én a hétvégén kereken 10, általam korábbról részletesebben ismert autó múltját néztem meg, s egyiknél sem merült fel az óraállás manipulálása, egynél pedig kifejezetten cáfolódott annak gyanúja. Várjuk tehát az éles üzemet, s a telefonról, applikációról lekérdezhetőséget. Óriási lépés ez (is) a járműpiac fehérítésében, bár úgy tűnik, az óraállások regisztrálása is hatásos volt már.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.01.07. at 07:49
    Permalink

    A gépjármű korábbi tulajdonosának halála esetén is gyakori a forgalomból történő kivonás – illetve hobbi jelleggel használt autóknál is azt fogja látni az ember, hogy minden ősszel kivonják a forgalomból és következő év tavaszán újra forgalomba helyezik – ettől nem kell megijedni, de ha egy autót 2 évente tolnak be a kereskedésbe az azért gyanús lehet.

    • 2019.01.07. at 08:48
      Permalink

      Persze, meg a lejárt műszakis, be nem fizetett kgfb-s kivonás. Amúgy ha van infó és fotó a műszaki vizsgákról, akkor elég jól látható az autó múltja.

  • 2019.01.07. at 15:58
    Permalink

    Tényleg érdekes!!!! Az összes korábbi kocsimat megnéztem rendszám alapján, vannak érdekességek…. pl: 2. tulajdonosként adtam el 2 éve, ma a 7.!!!!!!!!!!! tulajnál van. Hozzáteszem 6 éves autó jelenleg! Hasznos lehet ez a jövőben már látom… ( tulajok, Km.-állás, fényképek, stb. )
    Pár “okosban” kereskedő vakarózhat….

Vélemény, hozzászólás?