Itt a lehetőség: bárki lecsaphat a királyi Bentley-re
Királyi Bentley kevés kilométerrel, 80 millióért eladó
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy Bentley mindig különlegesnek számít, akkor pedig főként, ha II. Erzsébet királynő utazott vele. Két év alatt 8000-et futott, közel 80 milláért kínálják.
Keveset futott, nem dohányzó, női tulajtól - állhat a hirdetésben. És valóban! Ennél a Bentley-nél ezek mind igazak, ugyanis II. Erzsébet királynét szállította a limuzin. A Mulsanne 2012 és 2014 között teljesített szolgálatot, most pedig eladósorba került, 200 ezer fontért (közel 80 millió forintért)
Összesen csupán 8000 km-t futott a két év alatt, lényegében egy bejáratott új autóról van szó. Jól mutatja ezt a diófa-berakással tarkított belső tér: valóban kifogástalan állapotnak örved, ami nem csoda. Egy királyi udvarban minden bizonnyal többen is dolgoztak azon, hogy mindig rendben legyen az autó. A Mulsanne 6,75 literes V8-assal érhető el, 512, illetve 537 lóerős kivitelekben
II. Erzsébet nem királyné (a király felesége), hanem királynő (ő a király). Amúgy az autó tényleg igen ronda…
forma tervezett(len) egy jószág ez………..
Ez az autó úgy néz ki, mint saját maga kínai klónja. Akár egy Shuanghuan-típus is lehetne. Kár, hogy a Bentley idáig süllyedt:(