Itt a luxus Ampera: bemutatkozott a Cadillac ELR

A GM Detroitban bemutatta az ELR luxushibridet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapvetően egy Chevrolet Volt, de továbbfejlesztett hajtáslánccal és fényűző felszereltséggel. 2014 elején dobják piacra, vajon lesz rá kereslet?


A Cadillac végre hivatalosan is lerántotta a leplet a 2013 végén gyártásba kerülő, 2014 elejétől kapható ELR luxushibridről. Az autó, mely voltaképp a 2009-ben bemutatott Converj tanulmány sorozatgyártású változata, a Chevrolet Volt hajtásláncának továbbfejlesztett változatát használja, 56 km-es elektromos hatótávot lehetővé tevő 16,5 kWh-h lítium-ion akkumulátorral, a kombinált hatótáv a 480 km-t is felülmúlja.
Hirdetés

Az autó középvonala mentén elhelyezett akksicsomag T-alakú, tömege 198 kg, hossza 1,6 méter. 240 voltos hálózatból 4,5, 120 voltos csatlakozóról 12 óra alatt tölthető tele, és 8 év/160 000 km garanciát vállalnak rá. A hatótáv növelését 1,4 literes, a villanymotorokat hajtó benzinmotor biztosítja - korábban arról is szó volt, hogy esetleg a Volténál nagyobb, 1,8-as motor kerül az autóba. A csinos kétajtós kupé kombinált teljesítménye 207 lóerő, a rendszer nyomatéka 400 Nm.

Bár hivatalos adat még nem érkezett, 8 másodperc körüli 0-100 km/h-s gyorsulás és 160 km/h-s végsebességre várható az ELR-től. Az autó megkapta az Opelekből már számunkra is régi ismerős HiPer Strut első felfüggesztést, elektromos szervokormánya pedig a ZF-től érkezett. Utasterében 2+2 üléses kialakítást találunk, négy kontúrosan formált, képekről igen kényelmesnek tűnő üléssel. A borítások zöme bőr, fa és króm, de hasított bőrrel kombinált karbonos kivitel is rendelhető lesz.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:42
    Permalink

    [i]“Itt valami bizony nem stimmel”[/i]

    Bizony bizony, nagyon nem stimmel ám! Elfelejtetted a 161 millió km-nek a kétharmadát venni, mivel nem az egészet hanem ennyi részét tették meg az útnak a kívülről töltött és nem a tankban levő benzin energiájából.
    Így aztán az a 46386 tonna CO2 az [b]legfeljebb[/b] 30912 tonna, de tekintve hogy a Volt vásárlói sokkal de sokkal környezettudatosabbak az átlagnál, jelentős részük saját maga által begyűjtött napenergiát használ töltésre, úgyhogy könnyen lehet, hogy az a 30912 tonna a valóságban ennek csak a töredéke.
    Másrészről a 44080 tonna benzinből jövő CO2 is rossz. Nem tudom hányszor akarod még ezt a hibát elkövetni, de én n+1-edszerre is leírom, hogy a benzin nem az üzemanyagtankban keletkezik. Mire odaér kb. 20%-os veszteséget szenved a lelőhejen levő kőolajhoz képest a kitermelés-finomítás-szállítás-tárolás miatt, úgyhogy az a 44080 tonna a valóságban akár 52000 tonna is lehet.

    30912/n ahol n >=1 pedig határozottan kisebb mint 52000, a legrosszabb esetben is 1,7x kisebb, a valóságban meg a [b]fele, harmada, negyede[/b] körül van. Jaj de “érdekes”, ez éppen megegyezik azzal a számmal amit vagy 10 éve magyarázok, hogy mik vannak! LOL! 🙂

    u.i.:
    Imádom, hogy a kutty89 nevű kretén minden lélegzetvételével betonhülyét csinál magából. 😀

  • 2017.10.30. at 08:42
    Permalink

    A cikk:
    http://www.alternativenergia.hu/a-chevrolet-volt-al-eddig-19-millio-liter-benzint-sporoltak/56786
    Comment:
    Borzasztó, hogy az áramot csak úgy kezelik, hogy van 1 liter benzin 2,32 kg CO2, 1 kWh 0,8 kg CO2. Ha jól értelmezem a cikket 161 millió km-t tettek már meg. Azaz 36 kWh/100km alapján (megjegyzem a Leaf értéke 20 körüli) Ez 57 960 000 kWh = 46 386 tonna CO2,.. ez benzin esetén 44 080 tonna Co2. Itt valami bizony nem stimmel

  • 2017.10.30. at 08:42
    Permalink

    Pont a GM hír kapcsán számoltam, hogy kibocsájtás alapján jobban jártunk volna ha villany helyett inkább 16 millió liter benzint égették volna el :DD

Vélemény, hozzászólás?