Itt a Mercedes alumínium dízele

Új dízelmotort mutatott be a Mercedes-Benz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

220d névre hallgat és elsőként az E-osztály kapja meg a stuttgartiak új, teljes egészében alumíniumból készült négyhengeresét.


A Daimler újabb utat nyitott a dízelmotorok területén, ugyanis egy teljesen új motorcsaládot vezet be, melynek első tagja az OM 654 névre hallgató 2,1 literes gázolajos blokk. Az újdonság a szintén új E-osztályban mutatkozik be idén tavasszal. A Mercedes háza táján ez lesz a legelső teljesen alumíniumból gyártott gázolajos erőforrás, amely amellett, hogy 13 százalékkal gazdaságosabb, tömegéből is sokat veszített. Elődje még 203 kg-ot nyomott, míg az új 220d blokk mindössze 168 kg-ot produkál a mérlegen.
Hirdetés

A negyedik generációs közös nyomócsöves befecskendezés, az új acéldugattyúk és a NANOSLIDE hengerfalbevonat mind hozzájárultak ahhoz, hogy csendesebb legyen és alacsonyabb rezgésszinttel üzemeljen. Annak ellenére, hogy elődjéhez képest 100 cm3-t veszített lökettérfogatából, teljesítménye 170-ről 195 lóerőre nőtt. Forgatónyomatéka kereken 400 Nm, melyet 1600-2800 1/perc fordulatszám-tartományban ad le.

Az E-osztályt a 220d 7,3 másodperc alatt gyorsítja 0-ról 100 km/órára, végsebessége 240 km/óra. A meggyőző dinamika mellett a fogyasztás a gyári értékek szerint városban 4,7-4,3 liter, közúton 4,1-3,6 liter között, míg vegyes használatban 4,3-3,9 liter között alakul 100 km-re vetítve. CO2-kibocsátása 112-102 g/km között változik. Az új motorcsalád teljes mértékben moduláris lesz, azaz be lehet építeni hosszában, keresztben, személy- és kisteherautókba, továbbá első és hátsókerékmeghajtás esetén is alkalmazható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:12
    Permalink

    Fogyasztók tudatos, durva átverése ez egy gerinctelen gyártótól, de a másik kettő (bMW, audi) is ilyen. Kívülről csilli-villi a többi nem számít. A 3 “prémium” gyártó gyári fogyasztási adatait lassan kettővel kell szorozni! 🙁

  • 2017.10.28. at 08:12
    Permalink

    A Mercinél dízelmotorra mindig szükség lesz, ha majd egyszer személyautóba nem lesz, akkor a Mercinek még mindig ott van a hasznogépjármű részlege.

  • 2017.10.28. at 08:12
    Permalink

    Jól emlékszel, azt mondták, de egy motor (család) kifejlesztése több év és rengeteg pénz. Ezzel 5-10 évig kihúzza és ha nem csinál segget a szájából, akkor több új dízelfejlesztés nem várható. Halleluja.

  • 2017.10.28. at 08:12
    Permalink

    Lehet rosszul emlékszem, de nem úgy volt, hogy felhagynak a diesel erőforrások fejlesztésével és gyártásával? Ezt magyarázták a VW botrány kitörésekor.

  • 2017.10.28. at 08:12
    Permalink

    Kell egy ilyen is , hogy ne csak mindig BMW hírek/tesztek/ burkolt használt autó hirdetések tesztnek álcázva legyenek . Egyébként nagyjából ki lehet következtetni , hogy a 250d jelölés valahol 215-és 225 le körülire lövik be nem azért mert ennél nem tudnának többet de kell a hely 300d-nek is … 200-as sorozat 180-190 le ,250-es 210-225 le ,300-as 240-250 Le és így tovább nagyjából 20-30 le-nként lépdel 50 es jelzést a merci ” számolj utána ha nem hiszed el ” … egyébként lesz belőle egy 150 le körüli verzió ” E 180d néven ” szóval a kérdésedre a válasz igen kipöcköli a Renault 1.6-osát de ezt már 2 hete is mikor kérdezted lehetett tudni … Merci alap hogy nem fog beleszerelni egy felső közép kategóriába Renault 1.6 motort bármennyire is legyen az jó mikor a konkurenseknek mind saját ” nem külsős beszállító “motorja van ráadásul 2.0 literben . Megnéznék egy német taxist mikor közlik vele hogy a hőn áhított krémszínű E osztályba a jól bevált Merci diesel motor helyett Renault 1.6-ost szereltek …szerintem ott köpné szembe a kereskedőt és venne Audit vagy BMW-t .Pont ezért nem lesz benne Renault …

    Volvo diesele tényleg jó lett kár hogy az autó többi részén már Made in China szerepel …

  • 2017.10.28. at 08:12
    Permalink

    Ez a hír futótűzként terjedt a magyar sajtóban.

    Valaki mondja már meg hogy mi ennek a hírétéke? Új út? Hogy behozta a Volvo középmotorját?

    És mi lesz a 250 CDI-vel, ami korábban egy tényleg hírétéket képvisleő motor volt (amíg a többiek át nem léptek rajta, lásd 25d, új 240LE-s 2.0 TDI, Volvo VEA D5).

    Ez most akkor leváltja majd a Renault 1.6osát is a kiziváltós C200 CDI-ben és GLC 200 cdi-ben?

Vélemény, hozzászólás?