Itt a Porsche villanyautójának bele!

Az utas is kap saját érintőkijelzőt a Porsche Taycanban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkeztek az első fotók a Porsche első teljesen elektromos hajtású autójának utasteréről. A Taycan klasszikus vonásokat, de formabontó megoldásokat kap.


Eddig kevés biztosat lehetett tudni a Porsche első villanyautójáról, ám a formája és képessége nem teljesen rejtett már. Eljött a pillanat, amikor megismerhetjük az utasterét, ami egy halom autó- és kütyüipari csemegét tartogat. Nagy újításokat hoz a Porsche életébe, megérkezik például a teljesen digitális műszeregység a kormány mögé, mely egy 16,8 colos hajlított kijelző olyan felülettel, amin nem csillan vissza a fény. Négyféle nézetben állítható a képe, a klasszikus ötkarikás műszercsoport mellett van részleges és teljes térképnézet és van egy letisztult verzió, amikor csak a fontos információkat mutatja, a navigációt pedig csak nyilakkal jeleníti meg.
Az utastér dizájnja egyébként az ismert formákkal játszik és az új megoldások ellenére is ismerősnek, otthonosnak hat, pedig vannak még furcsaságok. Kijelzőből például került egy a jobb első utas elé is a műszerfalra, egyelőre azzal az indokkal, hogy így nem fogja zavarni a vezetőt azzal, hogy középen matat a menüben. A funkcióit még nem ismerni, de vélhetően navigáció, multimédia funkciók elérhetőek lesznek rajta, ahogy a középső kijelzőn is az autó beállításaival együtt. Középen találunk még egy kijelzőt lejjebb a klímakonzolnak, valamint további beállításoknak, de itt láthatjuk például a menetadatokat is, a hatótávolsággal együtt, ami a fotón 75%-os töltöttség mellett 286 kilométert jelent, vagyis 100%-on 380 km körüli hatótávot ígér.
Hirdetés

Az utastér további érdekessége, hogy a klasszikus, minőségi bőrkárpitok mellett természettudatos huzatok is választhatóak. Az üléseket boríthatja finom szövésű szintetikus szövet, melyet Race-Tex névre kereszteltek és újrahasznosított műanyagból készül, akárcsak a szőnyegek, melyhez főként elhagyott halászhálókból és egyéb újrahasznosítható műanyagokból készítenek. A Porsche első villanyautója, a Taycan hamarosan bemutatkozik, a hivatalos időpont szeptember 4.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?