Itt a Skoda harmadik szabadidő-autója
A Kodiaq és a Karoq után megérkezett a Skoda Kamiq
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Azt hittük, hogy a K és Q kombinációkból nem létezik túl sok, a Skoda mégis megmutatta, hogy van még ötletük. Ez itt a Kamiq, a harmadik szabadidő-autójuk.
Háromra nőtt a Skoda szabadidő-autóinak száma, az új szereplő a legkisebb, Kamiq névre hallgat
Megérkezett a Skoda nem várt harmadik SUV-ja, pontosabban, nem erre számítottunk. A Kamiq ugyanis nem az az MQB platformra épülő kis SUV, amit a Vision X-szel vetített előre a gyártó, ám ugyanúgy a Kodiaq és a Karoq alá pozicionálták. A név tekintetében bővebben nem fejtették ki, hogy mit takar, vélhetően ebbe már annyit sem lehet majd belemagyarázni, mint a Karoqba, ám a K-val kezdődő és Q-val végződő sorozatba hibátlanul beleillik.
Az új név passzol a K-val kezdődő, Q-val végződő sémába, ám a Kamiq nem az, amit vártunk, érkezik még egy, ebből ugyanis mi nem kapunk
[BANNER type="1"]
A Kamiq teljes egészében a kínai piacra készült, ez a Volkswagen csoporttól már megszokott, és azt is állítják, hogy nincs arra esély, hogy európai modell legyen. Mi ennél ugyanis komolyabb konstrukciót kapunk majd, a Kamiq ugyanis még a régi kisautó padlólemezre épül. A Vision X-ből készülő kis SUV-nak még egyelőre rejtély a neve, ám azt lehet tudni, hogy abban debütál majd a márka legelső sorozatgyártású hibridrendszere.
A legkisebb, de csak Kínának készült a Kamiq SUV, Európa egy másikat kap majd, hibrid hajtással is, méghozzá az MQB platformra építkezve, a legmodernebb technikákkal felépítve