Itt a Skoda VisionS, azaz a Kodiak, illetve a cseh Tiguan
A Skoda bemutatta készülő SUV modelljének tanulmányváltozatát, a VisionS-t
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Talán Kodiak lesz a neve, most még tanulmány és VisionS, ami viszont biztos, hogy a VW Tiguan adja az alapját, és őszre itt a szériaváltozat.
A VisionS alapján ősszel már első szabadidő-autójának szériaváltozatát is bemutatja a Skoda, ha minden igaz, akkor Kodiak néven
Beetető fotók és videók után most megmutatta a Skoda, hogy mire a legbüszkébb 2016-ban. A gyári képen a VisionS koncepció látható, amit hivatalosan persze csak a Genfi Autószalonon lehet élőben megnézni. Amit most megmutattak, az a szériaváltozathoz már közel álló terv, hiszen idén ősszel, a Párizsi Autószalonon már a sorozatgyártásba kerülő autót fogják kiállítani. Hogy a Snowman, majd Kodiak néven emlegetett első Skoda szabadidő-autón végül melyik formai megoldások élhetnek tovább, az még kérdés, de a VisionS elég erős lett. A Skoda dizájn továbbgondolva a VisionS orrán két részre szétszedett lámpákat és a szokásos hűtőmaszk áttervezett változatát hozta.[BANNER type="1"]
A VisionS hibrid, de a sorozatban készülő változat alapból benzines vagy dízel lesz, és csak felárért összkerékhajtású
A Skoda szerint a VisionS határozott éleit a hagyományos bohémiai kristályművészet és a cseh kubizmus ihlette. Ez jól hangzik, de ne felejtsük el, hogy egy MQB építőkészlet alapú kocsiról van szó, ami technikailag az új Tiguanhoz lesz legközelebb, ami hogy, hogy nem, elég hasonló formát kapott. Az Island Green zöld test hossza 4,7 méter, szélessége 1,91 m, magassága 1,68 m, a tengelytávja 2,79 méter. Nem kis darab, az már biztos, és bár nincs még fotó a belteréről, de állítólag hatüléses lesz. Hajtáslánca plug-in, azaz konnektorból is tölthető hibrid, amit egy 1.4-es turbós benzines és két villanymotor alkot, egy hatfokozatú DSG váltó közbeiktatásával.
Méretei alapján ez már bőven nem kompakt, hanem középkategóriás szabadidő-autó, azaz az alapjait adó Tiguannál jó egy mérettel nagyobb
A benzines 156 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal tud beszállni a hajtásba, ezt a villanymotor 54 lóereje és elég combos, 220 Nm nyomatéka egészíti ki. Ez utóbbi egybe van építve a duplakuplungos automataváltóval, és az első kerekeket hajtja, de van még egy villanymotor, ami 115 lóerővel és 270 Nm nyomatékkal a hátsó kerekeket hajtja, és így megvalósítja az összkerékhajtást. A teljes akkumulátorcsomag a hátsó tengely elé került, lítium-ion technológiás, 12,4 kWh a kapacitása. Ezzel a VisionS elektromos üzemben meg tud tenni 50 kilométert, hibrid üzemben meg ezer kilométeres hatótávra képes. A gyári adat szerint alig 1,9 liter a vegyes fogyasztása, és ezzel 45 g/km a szén-dioxid kibocsátása. A hibrid hajtáslánc rendszerteljesítménye 225 lóerő, amivel a gyorsulás százig 7,4 másodperc, a végsebesség meg 200 km/óra.