Itt a Suzuki villanyosítási terve!

2030-ig 5 új villanyhajtású Suzuki érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Beszámolt a Suzuki a 2030-ig tartó villamosítási terveiről, különböző régiókra lebontva. Ezek közül most az európai terveket mutatjuk meg.

Röviden és tömören ez a kép mutatja a Suzuki terveit, illetve az EUrópába érkező új modelleket

Egyelőre csak elsötétített sziluetteket mutatott a Suzuki, ám már ezekből is izgalmas újdonságokra lehet következtetni. Először is nagyon érdekes a Jimny, amelynek villanyhajtású változatáról eddig nem sok szó esett. Az ízelítő alapján megvilágított hűtőrács és új LED-grafika jelenik majd meg a fényszóróin. A modellről nincs érdemi információ, de várhatóan megtartja alvázas felépítését, valamint külső és belső dizájnjának nagy részét, bár felfrissítve. A BEV mellett a Suzuki tervezi a Jimny lágy hibrid változatát is, amely lehetővé tenné, hogy Európában újra személyautóként lehessen értékesíteni (jelenleg a károsanyag-kibocsátási előírások miatt kétüléses haszonjármű formájában kínálják).
Hirdetés

A Jimny világító hűtőmaszkot ígér

A Jimny EV sziluettje mellett egy SUV látható, ami Fronxnak tűnik. A modellt a hónap elején mutatták be Indiában, de ezek alapján úgy tűnik, hogy a Suzuki tervezi az európai bevezetését, villanyhajtással. Alul további két SUV látható. Az egyik rejtélyes. Lehet, hogy a Vitara következő generációja? A másik pedig az eVX koncepció sorozatgyártású változatának tűnik. Végül pedig egy városi kis „kocka” is érkezik, ami kisebbnek tűnik, mint a jelenleg kapható Ignis, sokkal inkább az egykori Wagon R modellre hasonlít.

A Fronx is feltűnik a listán

Az első elektromos Suzuki Európába 2024-ben érkezik, míg a sorozatgyártásra kész eVX 2025-re várható. A Suzuki azt szeretné, ha 2030-ra az európai kínálatának 80%-át az akkumulátoros villanyautók tennék ki, a maradék 20%-ot pedig a hibridek.

Az eVX koncepció szériaváltozata, egy ismeretlen SUV és egy ismeretlen kisautó is szerepel a listán


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?