Itt a várva várt Dacia villanyautó

Egyelőre csak tanulmányautóként mutatták be a villany Daciát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes módon csak koncepcióautóként mutatta be a Dacia az első villanyhajtású autóját, pedig a legtöbben már sorozatérett változatot vártak.

Aggodalomra semmi ok, a tanulmányautóra pillantva egyből látszik, hogy ez bizony a Renault Kwid avagy a City K-ZE, amelyeket már gyártják és forgalmazzák a kínai és indiai piacokon, szóval a Dacia Spring Electric Concept a színfalak mögött már valószínűleg sorozatérett.
Hirdetés
Természetesen az autó Dacia kompatibilis hűtőrácsot kapott, illetve a Kwidétől eltérő rajzolatú fényszórókat, hátul full LED lámpákat, amelyeknek dupla-Y mintája a jövőben a többi Dacia modellen is visszaköszön majd. A 3,73 méter hosszú Dacia Spring hajtásláncáról egyelőre csak annyit árultak el, hogy egy továbbfejlesztett változat, tehát a K-ZE-ben használtnál többet tud majd. Szóval a kínai Renault 44 lóerejénél és 119 Nm forgatónyomatékánál több erőt tud majd felvonultatni, illetve az NEDC szerinti 250 kilométernél nagyobb lesz a hatótávolsága, ami a Dacia szerint ideális városi járművé teszi a kis crossovert. Az ígéretek szerint Európa legolcsóbb villanyhajtású autója lesz, piaci debütálása 2021 első felében várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?