Itt a vége? Szerdán már drágul a benzin!

Trendforduló? Nőtt az olaj ára, szerdán itthon is drágul a benzin!

Múlt héten emelkedett az olaj jegyzésára, ez pedig szerdán már a hazai töltőállomásokon is érezhető lesz: a hét közepétől többet kell fizetni a benzinért.

Hirdetés
Az üzemanyagok és így a kőolaj keresletének következtében elképesztő áresést élhettünk meg az elmúlt hónapok során. Míg az év elején még a 70 dolláros szintet ostromolta a Brent ára, április 20-án alig több mint 20 dollár felett jegyezték, nem csoda, hogy hosszas egyeztetés után a termelés visszafogásában állapodtak meg az OPEC+ tagállamok, aminek múlt héten meg is lett a hatása: 13%-kal nőtt a jegyzésár. Számunkra jó hír, hogy eközben a forint is erősödni tudott a dollárhoz mérten, ám a benzin árának emelkedése így sem kerüli el hazánkat. Szerdától a Holtankoljak.hu értesülései szerint a 95-ös benzinért literenkénti 6 forinttal kell többet fizetni, igaz, 284 forintra emelkedő átlagárával továbbra is 101 forinttal olcsóbb lesz, mint február végén volt. A gázolaj ára ezúttal nem változik, marad a 308 forintos átlagáron, amivel 87 forinttal olcsóbb, mint bő két hónappal ezelőtt. Marad természetesen az egyes töltőállomások közötti jelentős árszórás, aminek következtében akár 50 forintos - leginkább felfelé mutató - különbségekre is számítani kell, például az autópályák mentén. A termelési visszafogás és a kijárási korlátozások enyhítése (hazánkban Budapest és Pest megye kivételével eltörlése) egyaránt az üzemanyagárak emelkedését vetíti előre a közeljövőre nézve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?