Itt az első ízelítő a vadonatúj Mercedes-Benz Citanról

A Volkswagen Caddy komoly ellenfele lehet az új Mercedes-Benz Citan, ez lesz az alapja az EQT-nek is

Düsseldorfban lakóautó-kiállítás lesz augusztus végén, ahol a Mercedes-Benz teljes kínálatával jelen lesz: az új Citan mellett számos átalakított V-osztállyal és Sprinterrel lehet találkozni.

Augusztus 28. és szeptember 5. között Düsseldorfban lesz a világ legnagyobb lakóautó-kiállítása, a Caravan Salon. A Mercedes-Benz természetesen nem hagyhatja ki ezt az eseményt, a haszongépjárművek piacán alapnak számító (V-osztály, Sprinter) modelleket gyártó cég jelenléte itt elvárt. Itt lesz először élőben látható a vadonatúj Mercedes-Benz Citan, aminek online bemutatója még a rendezvény előtt, augusztus 25-én megtörténik majd. Addig is egy sejtelmes fotót már közzétett a gyártó az újdonságról, aminek lakóautós átalakításait is tervezik majd demonstrálni Düsseldorfban, csakúgy, mint a márka többi haszongépjárművének módosított és új felszereltségű kiadásait.
Hirdetés
Az új Citan nehéz piacra lép, a Volkswagen Caddy új generációja ugyanis nemrég mutatkozott be. Ugyanakkor a wolfsburgiak kihagyták a villanyziccert, amit a Mercedes-Benz szeretne meglépni. A korábban már tanulmányautóként beharangozott EQT sorozatgyártású változatának alapját minden bizonnyal a Citan adja majd, így ezért is érdemes lesz figyelemmel követni a leleplezést. Az új Citan a márka szerint magán viseli majd a Mercedes-Benz legfontosabb ismertetőjegyeit - nem csak stílusban, de minőségben és technológiában is. A kompakt külső méret jól átgondolt és hatékonyan elrendezett belteret takar majd, ami nagy valószínűséggel kérhető lesz majd raktérrel vagy utastérrel egyaránt. Sőt, egyre nagyobb az érdeklődés ebben a méretosztályban is a lakóautózásra, már amennyire a helykínálat ezt lehetővé teszi - az új Citan pedig jó alap lesz akár a gyári, akár a külső cégek által kínált átalakításokra. Düsseldorfban látható lesz még számos lakóautóvá alakított Sprinter is, például az Alphavan Red Dot Design Award-győztes modellje, a Kabe Royalja és az Eura Mobil Conturája, illetve az Héritage a Le Voyageurtől. A gyáriak is büszkélkedhetnek majd a Sprinterrel, mert ősztől új hajtásláncokkal lesz rendelhető: a személyautóktól átvett kétliteres négyhengeres dízelmotor négy teljesítményszinttel (114, 150, 170 és 190 lóerő), egy új kilencsebességes automataváltó, egy új összkerékhajtás és egy kifejezetten a lakóautóknak szánt felfüggesztés mind elérhető lesz az opciós listákon. A V-osztályon alapuló Marco Polo modellek is kapnak új felszereltséget, a luxuskörülmények között lakóautózó vásárlók olyan extrák közül választhatnak, mint az állítható keménységű üléspárnázás, egy erősebb fűtőegység vagy a csillagos üdvözlőfény, amit az ajtók vetítenek a földre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?