Itt az első kép a megújult Honda CR-V-ről

Kiszivárgott gyári képen a legújabb Honda CR-V

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már harmadik éve van piacon, ezért idén őszre egy kicsit felfrissítik a Honda SUV-ját. Orra stílusosabb és modernebb lett.


2011-ben jelent meg Honda harmadik generációs CR-V SUV-ja, így a japánok átvitték egy kis félidős frissítőkúrán. Az első generációt 1997-ben még városi terepjárónak aposztrofálták, a negyedik már inkább egyterűszerű, elsősorban családi autó. 1.6-os dízellel az év elején teszteltük, azóta nem írtunk róla, pedig történt pár dolog a háza táján. Az elmúlt nyáron még álcázva, Dél-Európában tesztelték és a kocsin kitakart részletek alapján arra lehet következtetni, hogy nem csak az eleje, hanem kismértékben a hátulja és a műszerfala is megváltozik.
Hirdetés

Az első felén kívül a többi részéről a hivatalos bemutatóig, azaz a Párizsi Autószalonig előreláthatólag nem tudunk beszámolni, de addig is itt ez az idő előtt kiszivárgott kép az orráról. Ha tényleg ez a végleges változat, akkor a legnagyobb különbség az eddig megszokotthoz képest a hűtőrács lesz. Az idáig használt három fényes lamella helyett egy felfelé mutató, bajusz szerű ív uralja majd a kocsi elejét. A képen a régi, 2014-es modellévű amerikai piacos CR-V szerepel, tőle jobbra az új, ami az eddigi hírek szerint a világ minden pontjára hasonló formában fog eljutni. Átalakult a lökhárító is, a szögletes ködlámpák határozottabb megjelenést adnak a kocsinak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?