Itt van minden idők legnagyobb Skoda Octaviája

Octavia Pro néven debütált a Skoda Octavia nyújtott verziója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapból sem kis modell a Skoda Octavia, de bemutatkozott belőle a még nagyobb Pro verzió.

Folytatja hódítását a Skoda Octavia. A negyedik generáció önmagában is hatalmas és egyben kellően igényes is, most azonban bemutatkozott az Octavia Pro. Az "alap" Octaviánál 6,4 centivel hosszabb, 4,75 méter hosszú ötajtós tengelytávja is nagyobb lett (4,4 centi többlettel 2,73 méteres). Néhány dizájnelem, mint például a lökhárítók vagy a hűtőmaszk az RS-t idéző, így a növelt méretű ötajtós limuzin egészen sportos formájú.
Hirdetés
A nyújtás legnagyobb előnyét természetesen a hátsó lábtér élvezi, az Octavia Pro így nagyobb kategóriákat idéző helykínálatot ad hátul, természetesen olcsóbban. A nagyobb térhez néhány egyéb újdonságot is kapott az Octavia Pro, például 12 colosra növelt központi érintőképernyőt, elérhető a hűthető-fűthető, elektromos első ülés és persze az elektromos csomagtérajtó-mozgatás is. A műszerblokk az Octaviából ismert 10,25 colos, a Superb európai vevőinek elcsábítása miatt pedig egyetlen okból nem kell a Skodának félnie: az Octavia Pro csakis Kínában lesz elérhető.
Hirdetés
A hajtásról 1,4 literes, 150 lóerős, 250 Nm nyomatékú TSI benzinmotor 7 fokozatú DSG váltón keresztül gondoskodik, a váltókapcsoló az európai verziókból megismert elektromos billentyű. A biztonsági extrák sorából mindaz elérhető, ami az európai verziókhoz is (például sávtartó, távolságtartós tempomat, városi koccanásgátló, az ajtónyitáskor is figyelő holttérfigyelő), a hátsó futómű a kényelem érdekében az erősebb európai verziókhoz hasonlóan multi-link. Érdekesség, hogy a negyedik generációs Octavia és annak Pro verziója mellett a Skoda még a korábbi, harmadik generációs modellt is kínálja Kínában, ám ha Európában óriás lábterű Skodára vágyunk, számunkra továbbra is a Superb az alternatíva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?