Itt vannak a Világ Év Autói, mutatjuk a 2021-es nyerteseket!

A Volkswagen ID.4 lett a Világ Év Autója, de nyert díjat Porsche, Mercedes, Honda és Land Rover is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ilyen díjakat megnyerni nagy szó, nem véletlenül szoktak ezzel dicsekedni a gyártók. Nem meglepetés az ID.4 győzelme, de a többi győztes is egyértelműen kiérdemelte az elismerést.

A főkategóriában az ID.4 vetélytársai a Honda e és a Toyota Yaris voltak, viszonylag magas pontszámfölénnyel nyert a német elektromos crossover. Az autó egyébként sokkal több, mint az ID.3 megemelése, a divatosabb formája mellé jobb autó is lett. Már volt lehetőségünk egy körre is elvinni egyet - ráadásul az elsők közt - a tesztjét itt olvashatjátok
Hirdetés
A Világ Év Luxusautója kategória valamivel érdekesebb döntős mezőnnyel rendelkezett. A Land Rover Defendert és a Polestar 2-t megelőzve a Mercedes S-Osztály nyerte a díjat. Már amikor először járhattuk körbe, akkor is látszott rajta az innováció és az elődeinél merészebb forma, erről ide kattintvatudhattok meg többet. A teljesítményorientált modellek közt számomra nagyon furcsa volt az Audi RS Q8, sajnos én ilyen régimódi vagyok, nekem a SUV akkor sem sportos, ha nagyon megy. Éppen ezért meglepő, hogy több pontot kapott a GR Yarisnál, de szerencsére a Porsche 911 Turbo még így is felül tudott kerekedni.
Hirdetés
A Világ Év Városi Autója díját szerintem egyértelmű, hogy egy elektromos autónak kellett megkapnia, az esélyesek közt pedig csak egyetlen ilyen volt: a Honda e. Vetélytársai a márkatárs Honda Jazz és a Toyota Yaris voltak, mindkettő remek autó egyébként. A győztessel összességében elégedettek voltunk a teszt során mi is, erről bővebben itt írtunk. A Világ Év Autódizájnát az én személyes véleményem szerint két nála sokkal szebb autó elől vitte el a Land Rover Defender, de ez egy ilyen, szubjektív kategória. Semmiképp sem egy rossz dizájn: amit csak lehetett, kihoztak a formából, ez tény. A Defender egyébként nem csak egy SUV, hanem az 1983 óta csak frissítgetett elődjének hagyatékához híven egy igazi, őszinte terepjáró. Ebből is járt már nálunk egy, a teszt ezen a linken érhető el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?