Ittak, gyújtogattak, 9 milliós kárt okoztak

Elkapták a lábatlani gyújtogatókat, akik egy autót és egy munkagépet tettek tönkre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kilencmillió forintos kárt okozott két lábatlani férfi, egy helyi telepre törtek be és ott gyújtogattak ittasan. Az esztergomi nyomozók három nap alatt megtalálták és elfogták őket.

Csúnya, de még inkább drága vége lett egy ivászatnak Lábatlanon, Komárom-Esztergom megyében. Egy 22 éves és egy 30 éves helyi férfi a kelleténél több alkohol elfogyasztása után betört egy telephelyre, ahol egy parkoló munkagépet és egy szintén parkoló autót is felgyújtottak. Bár ezt követően azonnal távoztak a helyszínről, a kiérkező tűzoltók a lángok megfékezése után könnyedén megállapították, hogy a tüzet gyújtogatás okozta.
Hirdetés
Az esztergomi rendőrök így lényegesen egyszerűbb helyzetben voltak, mikor elkezdték az elkövetők felkutatását, ugyanis a kihallgatott tanúk és a rendelkezésre álló kamerafelvételek is alátámasztották a tűzoltók megállapítását. A 9 millió forintra becsült kárt okozó két férfit három napon belül azonosították, február 9-én pedig már elő is állították őket az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként. Azt jelenleg még nem tudni, hogy milyen indíttatásból gyújtogattak a férfiak a görbe este után.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?