Ittasan próbáltak katalizátort lopni, majd autóval menekültek el

Kecskeméten egy férfi ráhívta a rendőröket két katalizátortolvajra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Kecskeméti Rendőrkapitányság közlekedési rendőrei azonosították be és fogták el a közel sem körültekintő, ittas gyanúsítottakat a szemtanú beszámolója és a meneküléshez használt autó rendszáma alapján.

Október 7-én késő éjszaka egy férfi Kecskeméten két katalizátortolvajjal találta szembe magát, akiket megzavart az alkatrész lefűrészelése közben. A két tolvaj autóval menekült el, úgyhogy a rendőrségen csörgött a telefon, a szemtanú bejelentést tett. Két csapatnyi rendőrt vezényeltek ki, az egyik a megrongált autót vizsgálta meg, a másik a tolvajok keresésére indult. Gyorsan kiderült, hogy a megzavart tolvajok több amatőr hibát is elkövettek. Egyrészt hátrahagytak több bizonyítékot is, köztük két emelőt. Másrészt ahelyett, hogy szétváltak, hazamentek és elrejtették volna a szemtanú által látott rendszámú autót, fél órával később még mindig azzal furikáztak a városban, együtt.
Hirdetés
A kecskeméti közlekedésrendészeti osztály járőrei így könnyedén megtalálták és meg is állították a keresett autót, a 43 éves sofőrrel és 33 éves utasával együtt. A nyomozók Cs. Istvánt és M. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe is vették a katalizátorlopás gyanúja miatt, az autóban ráadásul további bizonyítékokat is találtak. A sofőrről még az igazoltatáskor kiderült, hogy ittasan vezet, az autóról pedig, hogy nincs rajta érvényes kötelező biztosítás. Amellett, hogy a kapitányság bűnügyi osztályának munkatársai mindkét gyanúsított letartóztatását kezdeményezték, még azt is vizsgálják, hogy a közelmúltban történt, hasonló ügyekhez lehet-e közük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?