Itthon a hetedik Volkswagen Golf GTI – az alapár duplájáért

Hetedik generációjába lépett a Golf GTI is - már itthon is kapható

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Biztosan lesz még izmosabb hetes Golf, a GTI azonban a legkomolyabb legendával rendelkező variáns. Már itthon is kapható.

Nem csupán a tágas, népszerű családi és céges autónak ígérkező Golf Variant, hanem a legfrissebb Golf GTI is bemutatkozott a hétvégi Golf-találkozón. Bár eladásait tekintve utóbbi nem lesz meghatározó, a modell nimbuszának mégis alapja. Érdekes párhuzamok vonhatók ugyanis a Golf GTI kapcsán, az 1974-ben, azaz 39 évvel ezelőtt megjelent Golf ugyanis a GTI színre lépése, 1976 óta, azaz immár 37 éve számít a német piac legnépszerűbb modelljének. Érdekesség ugyanakkor az is, hogy eredetileg egy mindössze 5000 példányos limitált szériának tervezték a gyáriak a GTI-t, aztán legenda lett belőle. Legenda lett már az elsőből is, de követőivel együtt összesen 1,9 millió példányban kelt el, s a legfrissebb nemzedékkel biztosan meglesz a kétmilliomodik példány is.
Az első és a mostani, hetedik GTI között azonban nem feledkezhetünk meg a többiről sem. Míg a Golf I GTI-ben még 1,6 literes, 110 lóerős motor dolgozott, a Golf II GTI-jében nagyobb, 1,8 literes, de kezdetben alig erősebb, 112 lóerős benzines figyelt. Komoly frissítést jelentett a 16 szelepes, 139 (katalizátorral 129) lóerős motor 1986-ban. 1990-ben a Golf II általános frissítésével a GTI is nagyobb, műanyag köténylemezes lökhárítót kapott, az izmosabb verziókat elöl-hátul piros 16V felirat különböztette meg. Az 1993-ban debütált Golf III GTI-ben már akkora motor volt, mint a maiban, ám akkor még szívócső-befecskendezésű és turbó nélküli volt a 2,0 literes benzines, 150 lóerővel. E szériából kincs a mindössze 1000 példányban - 1996-ban - készült 20th Anniversary kiadás GTI-logós Recaro sportülésekkel, piros biztonsági övekkel és BBS RS alufelnikkel. A Golf IV-gyel aztán jött az első turbós GTI, az 1,8 literes, hengerenkénti ötszelepes, 150 lóerős motorral. 2003-ban a Golf V már kétliteres, T-FSI turbómotort kapott 200 lóerővel és akár DSG-váltóval. Ennek továbbfejlesztett, 210 lóerős változatát kapta meg a 2008 őszén debütált Golf VI GTI, mely nem csak erősebb, de takarékosabb is lett elődjénél, továbbá sok más mellett első ízben kapott elektronikus fékdifferenciálzárat.
Hirdetés

Most pedig a Golf VII GTI-je, a 2,0 literes EA888 turbómotor harmadik generációjával, új, immár a turbófeltöltőt is magába foglaló hengerfejjel, alapesetben 220, Performance kivitelben 230 lóerővel kapható – immár itthon is. A korábbinál 42 kilogrammal könnyebb, természetesen MQB-platformos, elöl MacPherson, hátul multilink futóműves GTI kézi váltóval 18 százalékkal (1,3 literrel) takarékosabb a korábbinál, kombinált értéke kereken 6,0 l/100 km, ami 139 g/km széndioxid-emissziónak felel meg. A DSG-váltósnál valamivel szerényebb a megtakarítás, az 220 lóerővel 6,4, 230-cal 6,5 litert kér, 149, illetve 150 g/km CO2-t termel. A nyomatékával is jelentősen izmosított (280 helyett már 350 newtonméteres motor) az alapverzió esetén is 6,5 másodperces 100 km/órára gyorsítást ad, a 230 lóerős még egy tizeddel gyorsabb, illetve kézi váltóval a 250 km/órás végsebességet is megfutja, DSG-vel 248 km/órára képes, míg a 220 lovas vége 246 km/óra. A Performance verzió nem csak nagyobb teljesítményt, valódi önzáró diffit (nem pedig ESP-jelek alapján működő fékvezérlést) és növelt méretű, elöl-hátul belső hűtésű féktárcsákat is kap.
A kívülről a fényszórókba is áthúzódó piros hűtőrács-csíkkal (is) megkülönböztetett GTI természetesen egyedi lökhárítókat, 225/45-ös abroncsokkal szerelt 17 colos felniket kap, felármentesen piros, fehér és fekete színekben rendelhető (ami egyébként nagy szó, a legtöbb VW-nál ennyi árnyalat között sem válogathatunk extra díj nélkül), ülései pedig alapesetben az első generáció óta továbbvitt kockás kárpittal borítottak. Ellátmánya gazdag, sok egyéb mellett kétzónás automata klímát, sportüléseket, tempomatot, 3 küllős, lapított aljú multifunkciós bőrkormányt tartalmaz. Opcióként akár adaptív Bi-Xenon fényszóró, LED-es nappali fény, távolságtartós tempomat, adaptív és hangolható lengéscsillapítás, kulcs nélküli nyitás-zárás, sávtartó elektronika, de még a Varianttól ismert behajtható vonóhorog is kapható. A Golf GTI itthon egyelőre csakis ötajtósként és 220 lóerős változatával kapható, manuális váltóval 8 732 210, DSG-vel 9 218 510 forintért – csak emlékeztetőül, a Golf alapára 4 186 150 forint. Flottakedvezmény minden bizonnyal van e modellre is, ám biztosan nem olyan óriási (18-24 százalékos), mint a Variantra, 750 000 forintos, autóleadás nélkül is járó „használtautó-akcióra” azonban mindenképp számíthatnak a rajongók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:40
    Permalink

    Hehe, látszik, hogy autókereskedésnek a közelében sem jártál még soha! Nem baj, akkor elmondom:
    Árat a gyárral kontingensre lehet egyeztetni. Az pedig darabszám, amit be kell vállalni, hogy megveszi a vezérképviselet, tehát le is kell rendelni. Ha egy modellt az adott piac vélhetően nem fog tudni megfizetni, minimum a bevezetéskori ár alapját képező rendelésállomány mértékében, akkor egyszerűbb nem bevezetni, mint megtenni ezt és kényszerből lerendelni akár 100-as nagyságrendet a gyártásból.
    Jössz egy sörrel.

  • 2017.10.29. at 22:40
    Permalink

    “A Performance verzió nem csak nagyobb teljesítményt, mechanikusan önzáró diffit (…)”

    Pontatlan információ, ugyanis a Golf GTI-ben Haldex-rendszerű (azaz ma már BorgWarner), hidraulikusan működtetett kuplung van beépítve differenciálzárként.

  • 2017.10.29. at 22:40
    Permalink

    Lehet, hogy kalkulálnak valamilyen eladott darabszámmal, és csak egy bizonyos várható darabszám fölött éri meg bevezetni, különben a bevezetéssel járó költségek miatt nem lenne rentábilis a dolog.

  • 2017.10.29. at 22:40
    Permalink

    Hát, ha az előző szériát nézzük, akkor nem biztos, hiszen azt sem forgalmazták itthon.
    Nem tudom miért nem adják meg a lehetőséget annak, aki olyat akar?

Vélemény, hozzászólás?