Ivecóból készült a Nikola első elektromos nyergese

Nikola Tre. Így hívják az európai elektromos nyergesvontatót

A Nikola először fantasztikus filmekbe illő terveket vázolt fel gázturbinás kamionjairól, majd szépen lassan leszálltak a földre és most itt az első majdnem önálló vontatójuk, a Tre.


Érdekes álmokat vázolt fel a Nikola, mikor először hallottunk a márkáról. Alternatív hajtású nyerges vontatóról álmodtak, de nem olyanról, amire elsőre gondolnánk. Gázturbinás erőművet képzeltek el, majd szép lassan kezdték visszafogni a terveket, mígnem kikötöttek a teljesen hagyományos elektromos hajtásnál. Sőt, alig három hónapja azt is bejelentették, hogy az Ivecóval álltak össze annak érdekében, hogy elektromos nyergesvontatót gyárthassanak. Ennek első gyümölcse a frissen bemutatott Nikola Tre, mely lényegében egy átfazonírozott Iveco S-Way.
Hirdetés

Külsőre változtattak rajta ezt-azt, de a donor azért felismerhető maradt, akárcsak a beltérben. Itt viszont a Nikola már erősebben bele nyúlt, ugyanis a saját fejlesztésű fedélzeti rendszereit alkalmazta, érdekes anyagokat és hangulatvilágítást is beépítettek. A legfontosabb persze a hajtás. A Nikola Tre lehet kettő és háromtengelyes is, villanymotorja pedig 644 lóerőt és 1800 Nm nyomatékot szabadít a hátsó kerekekre. A Nikolánál azt mondják, a Tre már annak a jövőnek az előzetese, amiben üzemanyagcellás kamionokkal szállítjuk az árut. A Tre elvileg már alkalmas is arra, hogy az üzemanyagcellát és a hidrogén tartályokat beépítsék, ám ez 2023 előtt nem fog megtörténni, az elektromos Tre viszont már 2020-ban debütál a hannoveri haszonjármű kiállításon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?