Izaro márkanéven készítenének elektromos szuperautót – potom áron

Új elektromos sportkocsi Spanyolországból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány számítógépes ábra és jó adag optimizmus. Jelen pillanatban mindössze ennyivel rendelkezik az Izaro Motors, de bizakodnak, hogy találnak befektetőt.

Egy autóval, de annak rögtön két változatával szeretné megkezdeni működését az Izaro Motors nevű spanyol vállalkozás. A GT-E teljesen elektromos, illetve hibrid változatban is maga mögé utasítaná az összes többi szuperautót. Például a 280 km/órás végsebesség nagyon meggyőző egy elektromos autótól, mert a menetellenállás növekedése miatt nem nagyon szokták 200 km/h fölé engedni az ilyeneket - általában elektromosan korlátozzák a végsebességüket. A 495 lóerős elektromotorokkal - egy feltöltéssel - legfeljebb 250 km megtételére lesz képes az autó, amely így minden tekintetben felülmúlja a spanyolok által nagy konkurensnek tartott Tesla Roadstert. A hibrid Izaro GT-E teljesítménye csak 416 lóerő, de az alacsonyabb tömeg miatt lényegében ugyanolyan gyors, mint a tisztán elektromos – ennek is 4 másodperc kell a 100 km/órás sebesség eléréséhez. Nem rosszak ezek a számok, igaz, egyelőre csak elméletiek. Ahogy a vételár is. Az ötletgazda szerint már 55 ezer euróért hozzá lehet majd jutni a GT-E-hez, amely gyanúsan alacsonynak tűnik. A 15 millió forint önmagában ugyan hatalmas összeg, de ha azt nézzük, hogy ez három darab Reva ára, már nem is tűnik olyan vészesnek, hiszen városi mini helyett kapásból szupersportautót kapunk - feltéve, ha egyáltalán sikerül megfelelő, tőkeerős befektetőt találni. Jelenleg egy életnagyságú makett van készülőben, amelyet augusztus 28-án fognak bemutatni, de például a Párizsi Autószalonon úgy tűnik, nem lesz jelen a cég.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?