Ízelítő a villanyhajtású Skoda utasteréről

A külső skiccek után, most egy belsőt is mutattak a Skoda villanyautójáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan élőben is megmutatják a Skoda Vision iV tanulmányautót, ám addig is apró információmorzsákkal és skiccekkel növelik a kíváncsiságunkat.


Néhány információt már megosztottak a Skoda első teljesen elektromos hajtású autójáról, amely a Volkswagen csoport villanyhajtású járműveihez használt MEB-platformra épül. Miután megmutatták az első skicceket az autó külsejéről, most az utastérről is kaptunk egy vázlatot, ami még eléggé elnagyolt, de néhány érdekes részlet azért kivehető rajta. A vezető- és az első utasülés közé egy sík rakodóhelyet álmodtak a tervezők, míg felette a vezető és az első utas számára egyaránt könnyen elérhető középkonzolt rajzoltak. Ebben két mobiltelefon is elhelyezhető, amelyek vezeték nélkül csatlakozhatnak az infotainment rendszerhez, és ugyanígy tölthetőek is. A műszerfalat széltében két sík alkotja, amelyek formája az autó orrára hasonlít.
Hirdetés

A középkonzol tetején lévő nagyméretű monitor szinte lebeg a műszerfalon, de ezt a valóságban valószínűleg elég nehéz lesz visszaadni. A kormánykerék már közelebb áll a realitáshoz kétküllős kialakításával és érdekes, hogy a megszokott Skoda-embléma helyett már feliratként szerepel rajta a márka neve.
A Skoda Vision iV tanulmányautót élőben először a Genfi Autószalonon, március elején láthatja a nagyközönség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?