Ízelítő az új SEAT Leonból

Sejtelmes videót mutatott a SEAT az új Leonról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak néhány másodpercnyi mozgóképen bukkannak fel az új SEAT Leon vonalai, ám már nem kell sokat várni a hivatalos bemutatóra sem.

A Volkswagen Golf spanyol testvéréről még idén lehull a lepel, ugyanis január 28-án tartják majd a hivatalos bemutatóját. Azonban addig is a gyáriak feldobtak egy néhány másodperces kedvcsináló videót a világhálóra, amely egy picit árulkodik az autóról.
Hirdetés
Először a sötétbe burkolózó műszerfal bukkan fel, amely a Golfhoz hasonlóan digitális műszeregységet nyújt a középkonzol hatalmas képernyője mellett. Látványos még a körben végigfutó piros fénycsík is, a sportos kormánykerék, illetve a talajra vetített üdvözlőfény a „Hola” felkiáltással”. A következő pillanatban már az egyik fényszórót látjuk, amelyről azonnal kiderül, hogy full-LED technikájú, majd hátraugrunk, ahol a keresztben végigfutó fénycsík és a hátsó lámpák formája lepleződik le. Ennyi derül ki a videóból, hiszen részleteket nem árultak még el. A látottak alapján biztos, hogy a Leon lesz a legsportosabb tagja az azonos padlólemezre épülő triónak a VW Golf és Skoda Octavia mellett és hozzájuk hasonlóan a benzines, dízel és konnektoros hibrid hajtásláncok is várhatóak a motorpalettára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?