Izgalmas, de nem ez lesz az autóversenyek királya

Nagyon ügyesen, a Cupra összekötötte új SUV-kupéjának, a Tavascánnak a bemutatóját a berlini Formula E-versennyel, így a kétfutamos hétvége első napjába mi is belekóstolhattunk. (Pont lemaradva így az évtized legnagyobb bakijáról, amikor klímaaktivisták feküdtek a rajtrácson álló autók elé. Azt még most sem érti senki, hogy pont a világ jelenlegi legkörnyezetkímélőbb autóversenyét próbálták szabotálni, de az biztos, hogy a figyelmet megkapták). Persze a kis közjáték nélkül is érdekes volt látni a Formula E világát testközelből. Jómagam az első versenyük óta követem a szériát, kisebb-nagyobb kihagyásokkal majd minden futamukat láttam. Nem kényszerből, szakmai megszállottságból, hanem azért, mert rendkívül szórakoztató. Kiszámíthatatlanok a futamok, folyamatos a kerék-a-kerék elleni küzdelem a pályán, és bár ez teljesen ízlés kérdése, de nekem az autók futurisztikus kinézete is bejön. Főleg a „nyíl alakú” harmadik generációs gépeké, amelyek már felnőttek más formula sorozatok autóihoz. Az első generáció még „csak” 268 lóerős volt 225 km/h végsebességgel, formáján egyértelműen látszott, hogy a Dallara nem vitte túlzásba a fantáziálgatást. Egy picit merészebben átszabott IndyCar gépnek tűnt. Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy 470 lóerőt is tud az autó, 320 km/h végsebesség mellett. Kérdéses persze, hogy hol tudnak ekkora tempót elérni. Ugyanis a Formula E koncepciójának a része, hogy csak városi pályákon rendeznek versenyeket, amelyek a megszokottakhoz képest is rövidek, így nincsenek olyan hosszú egyenesek, ahol igazán könnyen megmutathatnák ezt a sebességet. Persze egy másik perspektívából nézve ez előny is, mármint a pályák rövidsége. Így nem tud szétesni a mezőny, szorosabbak a versenyek. Másrészt könnyebb kicsábítani a nézőket. A legtöbb autóverseny széria jelenleg is küzd azzal a problémával, hogy a nézők kevésbé hajlandóak már elutazni a távolabbi versenypályákra. Ezért látható az a jelenség, hogy a NASCAR, az IndyCar, sőt még az F1 is egyre több utcai pályát emel a versenynaptárba. Szóval ebben helyzeti előnye van a Formula E-nek, bár ez később még visszaüthet, ha túl egyhangúvá válnak mondjuk a vonalvezetések kialakításai. Azonban egyelőre még nem fenyeget ez a veszély, a berlini pálya pedig eleve az egyik legérdekesebb a naptárban. Az egykori Templehof reptéren alakították ki, ami jelenleg közparkként üzemel, mondhatni a város közepén. Ez már eleve egy nagyon egyéni hangulatot teremt, hiszen a szurkolói zóna a hangárszerű, félköríves reptéri épület mellett kapott helyet. Ez a szurkolói zóna hozza bármelyik másik nagy népszerűségnek örvendő széria hangulatát. Zaba-pia bőven van, ahogy gyerekeknek szóló elfoglaltságok is. Ám szükség is van erre, mert a Formula E egyik nagy hiányossága, hogy nincsenek betétfutamok, valamivel tehát ott kell tartani az embereket. A másik érv, amivel a sorozatot támadni szokták, az a hang. Az autók hangja. Hát igen, ez az, ami élőben tényleg idegesítővé válhat, bár úgy vélem leginkább azok számára, akik a klasszikus autóversenyeken nevelkedtek. Nagyon érdekes volt látni és hallani, ahogy a gyerekek a versenyzők neveit sorolták, drukkoltak a kedvenceiknek, szóval teljesen képben voltak a szériával. Valószínűleg, ha valaki gyerekként mondjuk a Formula E-vel találkozik először, akkor simán el tudom képzelni, hogy számára ez lesz a nagybetűs autóverseny. Ez a széria is közvetlen a szurkolókkal, közel engedik őket a versenyzőkhöz, jó a hangulat. Sőt, kimondottan fesztiválhangulat uralkodott Berlinben. Szerintem a sebességgel sincs gond. Ezeken a szűk városi pályákon teljesen más érzés, ahogy elsuhan az ember mellett egy ilyen nyitott-kasztnis versenyautó, van gumifüst- és csikorgás is bőven. Azonban a végső konklúzióm az, hogy van még hova fejlődnie a szériának. Bár, ahogy említettem egy új generációt már megfogott magának, azt még nem érték el, hogy csak egy Formula E versenyért átutazzák az emberek a „világot”. Ezzel azt akarom mondani, hogy egy F1 versenyért simán elutaznak az emberek nem csak a szomszédba, vagy két országgal arrébb, hanem sokkal távolabb is. Egy Indy 500-ra szintén a világ minden tájáról érkeznek emberek. Ezt nem éreztem a berlini Formula E- versenyen. A Cupra bemutatóra érkezőkön kívül csak német szavak szálltak a levegőben, valószínűleg a nézők nagy többségét a berlini lakosok, illetve a közelebbi német városokból érkező vendégek tették ki. Persze nem is teljesen igazságos egy több, mint 100 éves hagyományokkal rendelkező IndyCarral összehasonlítanom. De abban biztos, vagyok, hogy attól nem kell félnünk, hogy az autóversenyekből eltűnik a klasszikus hangélmény. Nem tagadom, hogy imádom a Formula E versenyeit, de kicsit lelombozó volt, amikor kajára vadászva a szurkolói zónába mentem (szerencsére ott is hatalmas kivetítőn követhető a verseny), és a tőlem karnyújtásnyira lévő pályáról semmiféle zaj nem szűrődött be. Illetve csak annyi, amikor valaki falazott. Na, az behallatszott, de az autók hangja nem. Szóval jó, hogy létezik a Formula E, igazi színfoltja az autóversenyzés világának, de úgy vélem a nézői igények kikényszerítik a zajosabb versenyautókat is. Bármilyen triviálisnak is tűnik ez a kijelentés, de a belsőégésű motorok hangja fontos. Nagyon fontos a versenyhangulat és az élmény szempontjából.

Enélkül az egész olyan, mint egy nagyon finom recept alapján készült ételcsoda, amiből hiányzik egy kis fűszer. Megeszed így is, de legközelebb abba az étterembe mész, ahol megkapod azt a plusz ízt.