Izgalmas formával érkezhet az új Kia Optima

Sejtelmes skicceket mutatott a Kia az új Optimáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most még csak skicceket mutatott a Kia az új Optimáról, ám decemberben már élőben is látható lesz.

Meglovagolja a Kia is a kupésított limuzinok divathullámát, ez biztosan látható már a K5, avagy az Optima formáját előrevetítő skicceken. Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a nemrég bemutatott Hyundai Sonatával, szóval a sziluettre máris fény derül, ha megnézitek a testvér képeit. Azonban az összkép jóval vadabbnak tűnik a skiccek alapján. A nappali menetfény kimondottan egyedinek ígérkezik, ahogy a fényszórók vonalai is. De említhetem a süllyesztett hűtőrácsot is, ami azért még mindig „tigrisorr” próbál lenni. Feltűnő az autó oldalán az éles karaktervonal, illetve szintén szemet gyönyörködtető részlet a hátul keresztben végigfutó lámpasor, és benne a LED fények formái.
Hirdetés

Az utastérről elnagyoltabb képet kaptunk, de már ezen is látszik, hogy a vezető előtt digitális műszeregység lesz, a középkonzol pedig enyhén felé fordul majd, tetején a hatalmas érintőképernyővel. A leleplezésre azért is érdemes várni, mert a Dél-Koreában decemberben, az USA-ban pedig jövőre bemutatkozó új Optima egyben a jövőbeli Kiák friss formanyelvét is megmutatja majd a gyáriak bevallása szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?