Ízlelgessük a nevet: Kadjar. Ez lehet a Renault új slágere

Erősítenek a szabadidő-autóknál a franciák, jön a Renault Kadjar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly itthon nem tudta tartani a piac növekedési ütemét a Renault, idén azonban vadonatúj szabadidő-autóval újít a márka.

Tavaly igen jelentősen, több mint 20%-kal nőttek itthon az autóeladások, ám a Renault 5,1%-os csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Almárkája, a Dacia közben 27,%-kal nőtt. És mi a Dacia slágere? A Duster, azaz a magánvásárlók kedvenc modellje. A szabadidő-autó szegmens az alsó-középkategória után a második legnépszerűbb. Nem csak hazánkban, Európában is. Minden ötödik eladott modell egy SUV/crossover. Aligha meglepő tehát, hogy a Renault most gyorsan - a kisautó alapú Captur sikere után - egy kompakt szabadidő-autót húz elő tarsolyából, pontosabban a Renault-Nissan szövetség tárházából.
Hirdetés

Költségtakarékosan közös C/D padlólemezre épül, azaz a Qashqai és az X-Trail elemei egyaránt megjelenhetnek benne, méreteivel pedig a kettő közé lőtt modell az ugyancsak költségtakarékos módon, élő webvideón keresztül - alig - megmutatott újdonság. Hosszúsága, 4,45, szélessége 1,84, magassága 1,6 méter. Tengelytávja egyelőre nem ismert, az viszont igen, hogy csak ötülésesként lesz kapható, csomagtere alaphelyzetben (a Nissan Qashqai 430 literesére 10%-ot licitálva) 472 literes, természetesen osztott ülésdöntéssel bővíthető.
Renault Kadjar - méretek
Hosszúság [m] Szélesség [m] Magasság [m] Csomagtér [l]
4,45 1,84 1,6 472


Teljes egészében, kívül-belül a március 3-án nyíló Genfi Autószalonon lesz látható a Kadjar, ami nem meglepő módon csupán front- és automatikus összkerékhajtással is kapható lesz. Motorpalettája egyelőre nem ismert, csupán annak jellemzői "kiemelten hatékony üzem, alacsony fogyasztás és emisszió". Reálisan 1,2 és 1,6 literes benzines és 1,5, 1,6 literes dízel, kivétel nélkül turbós, Euro 6-os motorokat várhatunk. Összkerékhajtás és automata váltó vélhetően a nagyobbik benzines és dízel motorokhoz lesz választható.
Az opciók sorában 1,4 m2-es, sajnos csak fix panorámatető, érintőképernyős navigáció, LED fényszóró szerepel majd sok más mellett. A Kadjar hasmagassága 19 cm, első terepszöge 18, a hátsó 25 fok, míg a fordulóköre 10,72 méter lesz, így kellően jó városi, de könnyű terepen is jól boldoguló szabadidő-autónak várhatjuk. Árát vélhetően a nyár elején ismerhetjük majd meg, a forgalmazás is akkor kezdődik majd. A Nissan Qashqai 4,99 millió akciós belépőárát vélhetően a Renault sem kívánja majd túllépni.

Érdekesség, hogy bár Európa számára a spanyolországi Palenciában fog készülni a Kadjar (is), mivel a Renault e modellel kíván betörni a tavaly már önmagában 20 millió példányos kínai piacra, 2016-tól elsőként ott is gyártásba fog kerülni a Dongfenggel közösen alapított wuhani üzemben. 2017-ben pedig egy még nagyobb, még újabb szabadidő-autó várható a Renault-tól, az egészen addig forgalomban maradó (itthon viszont a Kadjar érkezése után már csak egyedi rendelésre hozott) Koleos második generációja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:52
    Permalink

    Nagyon hiányzik egy ütőképes középkategóriás a kínálatból. Ezzel a palettával nagyon nehéz homogén flotta ajánlatot tenni, márpedig anélkül lehetetlen Magyarországon boldogulni.

Vélemény, hozzászólás?