Izraelben nem lett siker az elektromos autók árusítása

Csődbe ment a cég, amely Izraelben kívánta slágerré tenni az elektromos autókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még a jövő, vagy már a jelen? Sokat vitatott kérdés ez az elektromos autók kapcsán, ám ezúttal az utóbbi tábor kapott gólt.


Noha egy-egy újdonság, például a már itthon is kapható, s általunk nemrégiben elsőként tesztelt Nissan Leaf kapcsán akár úgy is tűnhet, hogy a villanyautózás már ma is teljesen életképes, a valóság elvétve mutatja csak ezt. Tény, hogy a villanyautók számára temérdek adózási, illetve forgalmi kedvezményt is kínáló Norvégiában akár annak látszódhat, máshol azonban ma még kevéssé tűnik annak. Ezt támasztja legalábbis alá, hogy ötéves fennállás és több mint 800 millió dollár felélése után csődeljárást kért maga ellen a Better Place nevű, elektromos autókat forgalmazó és üzemeltető izraeli vállalkozás.

Az eredeti üzleti tervek szerint a Better Place-nek évente több mint százezer Renault-Nissan elektromos autót kellett volna eladnia Izraelben, mivel úgy vélték, hogy az alacsonyabb fenntartási költségek, a benzinüzeműhöz hasonló menetdinamika, valamint a környezetvédelmi előnyük miatt egyre többen választják az elektromos járműveket, de reményük nem igazolódott be, eddig alig 2000 járművet tudtak csupán értékesíteni.
Hirdetés
Hiába terveztek így országos akkutöltő és cserélőállomás-rendszert, nem csak a teljes hálózat marad illúzió, hanem még a meglévő töltőállomásokat is be fogják zárni. Problémát jelent, hogy az üzleti modell szerint az autók akkumulátorainak tulajdonosa a Better Place volt, így a csőd és a töltőállomások várható bezárása után a megvásárolt elektromos autók használhatatlanná és értéktelenné válhatnak. A szerény eladási számok önmagukban nyilván nem vezettek volna csődhöz, ám a Better Place - nyilván a lehető legkedvezőbb árak érdekében - olyan megállapodást kötött a Renault-val, mely szerint 2016-ban már évi 115 ezer villanyautót kellett volna értékesíteni, különben súlyos bírságok vártak volna rá. Az elmúlt évek piacbővülése azonban elmaradt a várttól, így a terv is teljesíthetetlenné vált, s úgy tűnik, a csőddel még mindig jobban járhattak az cégtulajdonosok, mint a későbbi bírságokkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?