Januártól új kérdések a KRESZ vizsgákon
Új korszak, új kérdések a hazai KRESZ képzésben
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nehezebb lesz vizsgázni: az NKH januártól minden kategóriában megváltoztatja, illetve kibővíti a KRESZ vizsgákon alkalmazott kérdések sorát.
Az életfogytig tanulás, azaz a kötelező újravizsgázás egyelőre nincs tervben, januártól azonban a tananyag teljesebb elsajátítása érdekében új kérdések várják a járművezető-képzésben résztvevőket (Fotó: nkh.hu)
Nem csak lecserélődik, ki is bővül a kérdések és az abrák sora. Ez még a régiek közüli
Az újítások mindhárom fő vizsgatárgyra kiterjednek (a tehergépkocsik és a nehéz pótkocsis járműszerelvények vezetői a Közlekedési alapismereteken kívül Szerkezeti és üzemeltetési alapismeretek és egyes esetekben Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás tárgyakból is vizsgáznak). Az NKH közleménye szerint kikerültek az elavult kérdések, amelyeknek helyét a műszaki témakörökben a korszerű technikai megoldásokra vonatkozó kérdések veszik át (pl. menetstabilizáló rendszer, kipufogógáz-tisztító berendezések, korszerű elektromos és világítástechnikai eszközök stb.).
Az alapkérdések tekintetében az eddiginél négyszer több kérdésből áll az adatbázis, a variációs lehetőségeknek köszönhetően pedig összességében mintegy tízszer több kérdés felbukkanásával számolhatunk a vizsgákon. Ahogyan vizsgaidőszakban mondani szokás, nincs menekvés, tanulni kell!