Játék csendesen, emissziómentesen. Próbán a CAN-AM Commander E

Munkagép, ami örömet okoz, és még környezetbarát is: CAN-AM Commander E

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Speciális járművet próbáltunk, a side-by-side quad elektromos verzióját. Jópofa, hasznos gép, árammal is kiváló játékszer.

Misztikus, lassacskán terjedő, zajosnak és környezetpusztítónak vélt, sokak által öncélú játékszernek tartott járgány a quad. Pedig valójában egy praktikus munkagép, amelynek a vezetése valóban egészen szórakoztató is tud lenni. Ráadásul - el nem ismerten - magyar találmány, Réfy Imre szabadalma. Utóbbiról részletesen később írunk, mostani cikkünk apropója az, hogy már nem csak zajos belsőégésű motor hajthatja, hiszen a BRP (Bombardier Recreational Products & Vehicles) CAN-AM márkája már elektromos verziót is kínál Commander E néven. Igaz, nem a klasszikus quadból, hanem az annak egy alfajának tekinthető side-by-side járgányból. Ez nevéből eredően egyrészt abban különbözik a quadtól, hogy míg ott a sofőr és az utasa egymás mögött ül, itt egymás mellett, a kormány pedig nem motorkerékpáros, hanem autós, azaz kerek.
Hirdetés

A Jet Power Kft. által már itthon is kínált és bemutatott Commander E talán a legjobb fogás ahhoz, hogy a side-by-side elfogadott, hasznos jármű lehessen hazánkban is, s ne polgárpukkasztó játékszerként nézzenek rá a honfitársak. Ára nem szerény, 6 740 000 forint, amivel nemigen tér el a belsőégésű motorral szerelt Commandertől. Igaz, az összkerékhajtású, kifejezetten komoly terepképességekkel bíró (nem véletlen az amerikai quad elnevezés: ATV, azaz All Terrain Vehicle, szabad fordításban minden terepen boldoguló jármű) Commanderrel szemben a Commander E csak hátul, de elektromosan zárható differenciálművön keresztül hajt.
Motorja, a 11 lóerő állandó teljesítményű, de időszakosan akár 30 lóerőt leadó egyenáramú villanymotor középre került, s hagyományos kardánon és 2+1 (két előre-, valamint egy hátrameneti) fokozatú váltón keresztül hajt. Az akkumulátorok gondozásmentes ólomsavasak, a kocsi négy pontjára összesen 8 darab 12 V-os telep került. Azok központi, beépített töltővel 8 óra alatt telíthetők. Hatótáv helyett egy töltéssel teljesíthető üzemórát említ a gyártó képviselője: 2 óráig taposhatjuk a Commander E-nek.
A fék regeneratív, már a gázpedál elengedésére is érezhetően lassulunk, a pedál taposására még erőteljesebb az akkor éppen generátorként dolgozó villanymotor gerjesztése. Fékkel amúgy elég jól felszerelt a gép, elöl-hátul 214 mm átmérőjű, elöl dupla, hátul szimpla dugattyús nyergekkel szorongatott tárcsák lassítanak. Pedig komoly tempót - sajnos - nem futhatunk, 40 km/órára limitált a végsebesség a 870 kilogrammos járgánnyal. Laza talajon a hajtott hátsó kerekeket kis provokálással meg lehet indítani, de alapvetően kezes, könnyen vezethető a Commander. Futóművével, felépítményével ugyanazt tudja, mint a belsőégésű motorosok. Elöl független, kettős háromszög-lengőkaros, hátul csatolt lengőkaros rendszer tartja a 12 colos, terepabroncsos kerekeket. A rugóutak igen nagyok, 25,4 centiméteresek, a hasmagasság 27,9 cm.
A 3 méternél mindössze 4 mm-rel hosszabb, nem egész 1,49 méter széles, s 1,33 méter magas, 870 kilogramm önsúlyú járgánynak csak a platójára 272 kilogramm tehető, ezen felül további 150 kilogrammos terhelhetőséggel bír, hiszen kétszemélyes. Az ülések mérete, s a köztük lévő tér nem túlzottan nagy. Biztonsági felszerelésként hárompontos biztonsági öv és szintén masszív csattal reteszelhető oldalháló említhető – természetesen a komoly bukókereten túl.
Az indítás kulccsal való bekapcsolást jelent. A műszerfalon analóg, 50 km/óráig skálázott sebességmérő, a középső folyadékkristályos panelben hangsúlyos övcsatolásra figyelmeztetés, valamint üresen hagyott vízhőfok-mérő látható. A villanymotor ugyanis léghűtéses, a kijelző pedig megmaradt. Az akku töltöttségét is kútoszlop melletti állapotjelző mutatja – nem variáltak túl sokat a műszerblokkon. Nagyobb mutatóval szerepel akkutöltés/energia-leadás jelző is, menet közben mondjuk kevéssé sanszos, hogy azt nézzük.
Miközben a próbán egy hagyományos quad megy előttünk, a Commander E csendes, mindössze nyammogó villanymotoros hangú üzeme feltűnő. Ösvényen csapatáshoz, mezőn szaladgáláshoz, kistérségekben tanyalátogatáshoz orvosok, rendőrök és gyakorlatilag bárki más számára remek és valóban élményszerűen vezethető eszköz az elektromos side-by-side. Alternatívája nincs. Nincs másik ilyen olcsón üzemeltethető, ilyen terepképességű alternatíva. Karbantartásként gyakorlatilag csak a háromévente esedékes fék- és hajtóműolaj-csere említhető.
Használatát mondjuk erősen beárnyékolja, hogy itthon csakis nagymotor-jogosítvánnyal vezethető. A quad és a side-by-side itthon négykerekű motorkerékpár, a könnyebb és kisebb teljesítményű verziók négykerekű segédmotoros kerékpárok, s B-kategóriás jogosítvánnyal is vezethetők. Ez nem, csakis A-val. Viszont benzinkútra járni sem kell vele, s zárt területen, építkezésen bárki ülhet a kormányához. Hajtása pihenőidőnek is felfogható. Ám vigyázat! Szélvédő ugyanúgy csak extraként jár, mint a tető is. Nélkülük pedig még a kellemesnek tűnő 10 fokos februári napsütésben is könnyű megfázni vezetés közben. Nekem sikerült is, halláskárosodást viszont biztosan nem fog okozni senki számára sem az E Commander.
Műszaki adatok
Teljesítmény:
8 kW (11 LE)
Végsebesség:
40 km/h
Méretek
Hosszúság:
3004 mm
Szélesség:
1489 mm
Magasság:
1829 mm
Saját tömeg:
870 kg
Tengelytáv:
1924 mm
Motor és váltó
Motor:
AC villanymotor
Teljesítmény:
8 kW (11 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
40 km/h
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?