Játékautó mögé játék lakókocsi

Nyitható a Capsule oldala, a többire pedig vetíthetünk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fura a japánok autó kultúrája, a Toyota gyerekeknek szánt autója után most még lakókocsit is készített nekik, tele minimum érdekes megoldásokkal.

A gyerekeknek szánt Camatte koncepcióautó lényege, hogy a sofőr középen ül, hátul mögötte pedig a szülők felügyelhetik, hogy minden rendben legyen. Ezzel szeretnék elérni, hogy a gyerekek minél hamarabb beletanuljanak a vezetésbe, ugyanakkor a szülők mindig velük lehessenek. A kocsik egyébként speciális burkolatelemekkel vannak ellátva, amiket a tulajdonos egy pillanat alatt leszerelhet, és ha úgy van kedve, akár egész más kinézetet is adhat neki. Reméltük, ez az agymenés itt befejeződött, de most jött egy újabb, minimum vicces lépés.
A Camatte Capsule lényegében egy lakókocsi, speciálisan a gyerekautókhoz igazítva. Az alap ötlet az, hogy a gyerekek nem szeretnek kimozdulni szobájukból, ezzel a megoldással viszont magukkal vihetik azt mindenfelé. Nehezen tudjuk hová tenni, ráadásul a Capsule kétféle verzióban létezik a Toyota fantáziájában. Mindkettőnek felnyitható a teljes bal oldala, de az egyiknek csak a nyitható oldalán vannak ablakok. Helyette a maradék három falra projektorok segítségével vetíthetünk. Itt azért hagynánk egy kis időt gondolkozni, addig nézzük a dizájnt.
Hirdetés
Nincs itt kérem semmi látnivaló! A formaterv egyszerű, mondhatni "letisztult". A koncepció pedig egyértelmű, hogy csak képzeletben életképes. Bár a gyerekek nyilván imádnák, hogy nem csak vezethetnek, még otthonukat is húzhatják, a Tokiói Játék kiállításon látható három autó és négy Capsule lakókocsi nyilván csak jókora, közúttól elzárt területen lenne használható, azzal viszont jó szórakozási és oktató eszköz is lehetne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?