Jedlik Ányos Klaszter: ingyen parkolás és buszsáv-használat

Komoly kedvezményeket ígér az elektromos és hibrid autók számára a Jedlik Ányos Klaszter

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében megalakult a Jedlik Ányos Klaszter. Örülhetnek a villanyautósok és a hibridesek!

Kezdheti dörzsölni a tenyerét az, akinek elektromos vagy hibrid autója van. Az elektromos járművek elterjesztését segítő, idén márciusban bejelentett Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügyelete mellett megalakult a Jedlik Ányos Klaszter. Miként azt az MTI írja, a klaszter tagjai az elektromos autózás kapcsán tevékenykedő cégek, a GreenGo Car Europe Kft., az Evopro Holding Zrt. és az Elektromotive Hungary Kft., elnöke Tarnóy Péter. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megalakulást bejelentő sajtótájékoztatón kiemelte: a kormány elsősorban jogszabályi módosításokkal és indirekt ösztönzőkkel kívánja segíteni az elektromobilitás elterjedését - magyarán pénzt nem fog beletenni. A Jedlik Ányos Tervhez kapcsolódóan a kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autók megkülönböztetésére zöld alapszínű rendszámot szeretne bevezetni, illetve nulla százalékos áfa-kulcsot alkalmazna ezekhez a járműtípusokhoz és az infrastruktúra telepítéséhez - ismertette a miniszter. Varga Mihály elmondta azt is, hogy a konnektoros hibrid, a hatótávnövelt hibrid és a tisztán elektromos meghajtású járművekkel parkolási- és útdíjkedvezményeket lehetne majd igénybe venni, és engedélyeznék a buszsávok használatát is. A hagyományos hibridek tehát a tervek szerint kimaradnak a legnagyobb buliból.
A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy a tervek szerint módosítják a villamosenergia törvényt annak érdekében, hogy a töltőberendezések üzemeltetői is értékesíthessenek villamosenergiát. Joggal vetődik fel a kérdés: vajon így a többi üzemanyagot terhelő jövedéki adó is megjelenhet majd a "hajtóanyagként" szolgáló áram árában? Vélhetően, ugyanis arról is szó esett, hogy kialakítanak egy, a töltőberendezések telepítéséhez kapcsolódó hatósági eljárásrendet. Továbbá a kormányzat és a központi költségvetési szervek gépjárműállományában is szeretnék meghonosítani a különféle hibrid és elektromos autókat. Nagyon helyes - bólogathatunk.
Hirdetés
Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország az elektromobilitás tekintetében Közép-Európa vezető országává szeretne válni. Miként azt kifejtette, egyelőre elenyésző számú alternatív hajtású jármű fut az utakon, de 2050-re a Nemzetközi Energia Ügynökség előrejelzése szerint az újonnan értékesített autók 70 százaléka elektromos, hibrid vagy plug-in hibrid lesz (ez mondjuk az iparágat ismerve nem nagy meglepetés).
Glattfelder Béla, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kiemelte: várhatóan még az idén novemberben megjelenik az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről szóló európai uniós irányelv, amely előírja a tagállamoknak, hogy a megjelenéstől számított két éven belül dolgozzák ki az erről szóló nemzeti tervüket. A kormány reméli, hogy Magyarország lesz az első tagállam, amely rendelkezik ilyen tervvel; ez a nemzeti terv a Jedlik Ányos Terv lesz.
Az államtitkár ismertette, hogy a kormánnyal is el szeretnék fogadtatni a tervet, majd a kormányhatározat kihirdetése után kezdődhet a terv végrehajtása a jogszabály-módosításokkal, illetve a támogatási rendszerek kialakításával.

Tarnóy Péter, a klaszter elnöke érdekes módon azt is kiemelte, hogy Magyarország legalább 4 évvel le van maradva az elektromobilitásban (is) Nyugat-Európától, ám ezt előnyként értékelte abból a szempontból, hogy tanulhatunk mások hibáiból. Álláspontja szerint a klaszter jelenlegi tagjainak olyan szaktudása van, hogy sikerre tudják vinni az együttműködést, de szeretnék új tagokkal is kibővíteni a klasztert. A szakember szerint ahhoz is megvannak az adottságok, hogy Magyarország "elektromos mobilitás nagyhatalom" legyen. Várjuk, drukkolunk, miként azt heti villanyautó-körképünkben is ismertettük, (elektromos)autók már most vannak dögivel a piacon, s még továbbiak bevezetése várható a közeljövőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Na akkor fussunk neki mégegyszer. A plug-in töltősök kedvezményesek. Miért is? Mert a töltőből nyert villamosenergiát valahol előállítják, ami ugye környezetszennyező? Az én hibridem viszont, ami fékezéskor tölt vissza, vagy motorfék helyett, tehát tisztán zöld energia, az meg nem kerül a kedvezményes körbe? Megint logikusak a döntések. Igen, benzines. És annyit “zabál”, mint egy dízel. Városban, dugóban 5-6 liter. Pedig meghaladja az 1,5 tonnát. Hát szerintem környezetbarát. Arról nem is beszélve, hogy amióta megvan sokkal tudatosabban vezetek. Mert kapok visszajelzést a rendszerről (éppen mi hajtja, hogyan tudom gazdaságosan vezetni, stb., plusz az életérzés). Környezetbarátabbnak tartom magam, mint a sok okos benzintemetős hozzászóló, 5-8l/100km-es dízelpárti…

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    [i]“Még a földgáz üzemű járműveket is valamelyest elutasítom, mert a földgáz energiahordozónk készlete is igen csak redukálódott napjainkra.”[/i]

    Bámulatos mondatokat tudsz alkotni, egy ilyenért mint a fenti már általános iskolában is bukás jár. 🙂

    [i]“Talán a BMW, azon autógyár, aki a legbiztonságosabb konstrukcióval állt elő a hidrogénhajtású 7-es limuzin megalkotásával.”[/i]

    Igen, fantasztikusan biztonságos volt mínusz kétszázhetven fok körüli hőmérsékleten tárolni a hidrogént egy személygépjárműben aminek a fele magától is elszivárgott 2 hét alatt. Ennél biztonságosabbat el sem lehet képzelni. 🙂
    Mindezekből amiket előadtál ismét kiviláglik a “káprázatos” műszaki érzéked. 😉

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Köszönöm, horabora, az ebbe való beugrás miatt sokaknak kell majd új pengét venni bicskájukba… A mai gázolajos illetőleg benzines kocsiknak lényegesen-számottevően- kisebb az ökológiai lábnyoma, mint 18-25 évvel korábban gyártásra kerülő társaiknak! Még a földgáz üzemű járműveket is valamelyest elutasítom, mert a földgáz energiahordozónk készlete is igen csak redukálódott napjainkra.
    * A jelenlegi tudások nyomán én a hidrogénüzemű járművek térnyerését támogatom, ám a hidrogén tárolása+ kezelése bonyolult s költséges.
    A hidrogén égésfolyamata akár 10x gyorsabb lehet a benzinénél, pont a durranógáz jelenti a gondok fő elemét. Talán a BMW, azon autógyár, aki a legbiztonságosabb konstrukcióval állt elő a hidrogénhajtású 7-es limuzin megalkotásával.

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Nehogy megkeresselek, mert akkor bizonyára neked lesz a kipufogó -nem az orrodba, hanem egyenest a szádba vezetve!! Szolgál egy kedves rokon olyan helyen, hogy ezt Ő megtegye. Tudd, hogy mit írsz, fiacskám!!

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Te már csak tudod.
    Amúgy köszönjük szépen hogy a nem hogy nulla de egyenesen negatív tudásodat a témában megcsillogtattad előttünk egy legalább jó 15 éve is már halálosan unalmas, a valósággal köszönőviszonyban sem álló buta tévhitek újbóli benyögésével.
    Én is támogatom hogy maradj meg a fosszilis taligádnál, de csak akkor, ha a kipuffogót közvetlenül az orrod elé visszavezeted.
    Leülhetsz, elégtelen.

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Na, mert ha relevánsan elterjednek a villanyautók, majd akkor érzi meg a sok kispolgár, hogy biztosítani a monumentálisan megnövekedett villamosenergia igényt -mind előállítani, mind infrastrukturális vetületben-, milyen baromi környezetbarát lesz!!! Szaud Arábia, Venezuella, Irak meg röhögnek a markukban.

    Nehogy azt higgye bárki is, ha majd elterjed akkor hűű de környezetbarát lesz, nem beszélve a temérdek akkumulátor legyártásáról s azokról az akksikról, melyek hulladékot képeznek már. Én maradok a jól bevált benzin-gázos autómnál. Meglátjuk, hosszútávon kinek lesz igaza.

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    A kormány jelentősen támogathatná az elektromos autó vásárlást, és átállást. Jut eszembe, MONACO-ban nincs ADÓ. és rohadt jól élnek. Érdekes.

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Elektromos autóké a jövő, és kész. Húsz év múlva már csak mosolygunk azon, hogy milyen bátor emberek voltak régen, akik tele tank gyúlékony robbanás veszélyes benzinnel vagy gázolajjal mertek autózni a nagy világban. És majd élesített bombának hívják őseik igen veszélyes folyékony hajtóanyagait. Majd a fejüket is csóválják, hogy ki merte azt egyáltalán engedélyezni, és hogy miért nem féltek az autókban, mikor 50 liternyi benzin tetején ültek. Persze még dohányoztak is. Szaud Arábiában meg újra vissza lehet állni majd a tevegelésre. Esetleg át lehet állni dinamó gyártásra.

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    csak ezzel az a szívás, hogy például a toyota prius is kívül esik a kedvezményen, ami elég erősen takarékosságról szól, tekintve, hogy 4-5 liter (benzinnel!) közlekedik egy közepes méretű családi autó létére, és mindenképpen környezetbarátabb, mint egy dízel, mert ugye a benzines sem termel oxigént, de mégsem annyira káros mint a dízel korom…
    ha a normál hibridekre is kiterjesztenék a törvényt, de beledobnának egy teljesítmény határt, az lenne a legjobb megoldás… nem feltétlenül kell éles határt húzni, pl egy bizonyos határ felett, minél erősebb a hibrid, annál kevesebb kedvezmény járna utána, mert ugye tudjuk, hogy az ilyen “kamu” hibrid suvok meg luxus batárok leginkább csak a kedvezmények miatt hibridek, valójában meg ott dübörög a 6-8 hengeres több száz lóerős belsőégésű motor az orrában, amihez tartozik egy 15 lóerős kis villanyborotva motor amivel tud menni kemény 1-2 kilométert akksiból, max 50-el…

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    “A hagyományos hibridek tehát a tervek szerint kimaradnak a legnagyobb buliból. ”

    na azért ennyi eszük csak van, hogy egy nagy batár “hibrid” “suv” azért még nem a zöld közlekedés mintapéldánya, és a károsanaygkibocsátása is jóval magasabb, mint egy átlag kisautónak…

  • 2017.10.29. at 01:24
    Permalink

    Nagyon kíváncsi leszek mit hoznak össze ennek keretében, bár nincsenek illúzióim. Mint ahogyan már korábban is írtam a buszsáv használatának engedélyezése kifejezetten rossz ösztönző.
    A 0%-os ÁFA ilyen árak és átlagjövedelmek mellett abszolút szükséges de egyáltalán nem elegendő. Valójában negatív ÁFÁ-ra vagy más, legalább néhány millió Ft-ot elérő ösztönzésre lenne szükség kezdetben. A zöld rendszám az teljesen jó ötlet és a parkolási meg útdíj kedvezmények is fontosak. A legkeményebb dió az országos gyostöltő hálózat kiépítése lesz a meglevő töltési szabványok hiánya ill. sokasága miatt. Azt már az elmúlt néhány évben is láthattuk, hogy a németek által lerabolt magyarországi áramszolgáltatók majdnem használhatatlan és szinte semmivel sem kompatibilis, elavult töltőoszlopokat telepítetek amiket a kutya sem használ (és elsősorban azért nem mert nem tudják vagy nem kényelmes a használatuk).
    A nem létező illúzióimat teljesen megerősítik a mai királyi vitykahíradókban leadott anyagok, amikben akkora baromságok hangzottak el a témában mind ide a Plútó. Eddig teljesen naívan azt hittem, hogy Gladfelder Béla nem csak rajongója de értője is a témának de ez utóbbit egy mondattal egyszer és mindenkorra 100%-os biztonsággal cáfolta (a szokásos, általános iskolai fizikai tudást is nélkülöző, keveri a teljesítményt az energiával című játékot adta elő, amiért sokkal alacsonyabb polcon levő emberkéket is deresre húztam már itt az autonavigátoron is az elmúlt években). A híradó “szakkommentátora” hasonló szintű marhasággal butította a népeket, ugyanis arcizom rándulás nélkül belemondta a kamerába, hogy egy mai elektromos autó teljesen feltöltve kb. 30-40 km-t képes megtenni.
    Na szóval az ilyen mértékű dilettantizmus még az esetlegesen meglevő jószándékot is izzé-porrá zúzhatja.

    Jedlik Ányos program ide vagy oda, a Tesla néhány éves előretekintő terveiben azért már szerepel egy budapesti gyorstöltő állomás létesítése, úgyhogy még nem minden remény veszett el.

Vélemény, hozzászólás?