Jégre parkolt Teslával döntöttek Pikes Peak rekordot

Az első versenyautó, ami Model S-ből készült - vitte is a hegyi rekordot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiderült, mire alkalmas még a Model S, például versenyzésre! A Pikes Peakre kergették fel a villanyszedánt, és elég jól szerepelt.

A Tesla Model S egyre több előnyére derül fény, már sokszor meglepett minket, most újabb piros pontot kaphat. Behúzott egy rekordot a Pikes Peak hegyi versenyről, több mint 1 percet vert az előző csúcstartóra, de azért még nem kell túllihegni a dolgot. 11 perc 48 másodperces idővel döntötte meg a sorozatgyártott elektromos járművek idejét, amit előzőleg egy motorkerékpárral állítottak fel a közel 20 kilométeres pályán.

Túl sok kihívója mondjuk nem akadt, idén egyedül indult ebben a kategóriában, szóval mondhatjuk, hogy esélyes volt

.
Persze így is szép eredmény, főleg, hogy a Model S-en tényleg csak a biztonsághoz szükséges átalakításokat végezték el. Pilótája, Blake Fuller mesélt a részletekről – az alábbi videóban meg is nézhetik – van néhány érdekes megoldás. Súlycsökkentés céljából kirámolták a belsejét, ez persze azért is szükséges volt, hogy beférjen a bukókeret, ami teljesen egyedi fejlesztés, ugyanis Model S-ből még senki nem csinált versenyautót. Egy normál autóban ezt a padlólemezhez rögzítik, a Model S-nél viszont az akkumulátor miatt ez egyáltalán nem lehetséges, ezért több ponton a küszöbökhöz erősítették. Egy P90 D volt az alap, tehát a dupla motoros, legerősebb verzió 750 lóerővel.
Hirdetés
Kikapták a légzsákokat is, mert az nem lehet egy versenyautóban, valamint a programjával is babráltak egy keveset, leginkább, hogy kiiktassanak néhány rendszert, amik belezavarhatnak a versenytempóba. Valahogy meg kellett oldaniuk, hogy a hőségben is a lehető legmagasabb hatásfokon tudják használni az akkumulátorokat, ahhoz pedig ideális hőmérsékletre kell hűteni. Így, amíg a pilóta és az autó várt a sorára, szabályosan jégágyra fektették a Teslát, és úgy tűnik, meg is lett az eredménye.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?