Jeremy Clarkson az oka egy brit autós kálváriájának, akihez ment

A Top Gear a bűnös a nyugdíjas szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy 78 éves, brit nyugdíjas a BBC nagy sikerű Top Gear autósműsorát, benne személy szerint Jeremy Clarksont vádolja vandalizmussal. Lehet, hogy inkább a huligánokat kellene.

A 78 éves Barry Cloughton magát Jeremy Clarksont, a Top Gear című show műsorvezetőjét hibáztatja azért, mert huligánok kétszer is az oldalára borították Reliant Robinját. Világszerte sok százmillió néző figyelte izgatottan, Clarkson hogyan borul- és kel fel újra egy háromkerekű Reliant Robinnal a kanyarokban. A Cornwall megyében élő Barry autóját a műsor sugárzását követően 2,5 órával borították fel először. Letört egy visszapillantó, megsérült a fényezés, az egyik ajtót pedig nem lehet javítani, cserélni kell. A nyugdíjas annyira rosszul lett az eset láttán, hogy ki kellett hívni hozzá a mentőket.

A már 40 éve Reliant tulajdonos Barry egyértelműen a tévéműsort okolta a vandalizmus bekövetkeztéért. Arra azonban még ő sem számított, hogy kedd reggel megint az oldalára borítva találja szeretett autóját – ez alkalommal szerencsére már nem kellett orvosi segítséget hívni a nyugdíjashoz. A BBC azzal védekezik, hogy ők is elítélik az ilyen tetteket. Ettől Barry valószínűleg még nem fog megnyugodni, de azt előbb-utóbb neki is be kell látnia, hogy nem a tévéműsor, hanem a huligánok tehetők felelőssé az őt ért károkért. Akkor ugyanis nem borították fel az autóját, amikor a Mr. Bean sorozatban szintén rendszeresen felborogattak egy Reliant Robin-t.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?