Jó! De ennyiért? Hyundai i40 1.7 CRDi DCT teszt

Hyundai i40 1.7 CRDi A/T Premium teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már-már rajongtam a tesztautóért, aztán mentem vele autópályán is. Végül megláttam az árát, s elmúlt a szerelem.


Végre egy józan autó! Gondoltam magamban, amikor beleültem a 2011-es érkezése után idén felújított Hyundai i40-be, a koreaiak Mondeo-verőjébe. Gusztusos, minőségi szövetkárpittal, remek kidolgozással, no meg a Hyundai kilométerkorlát nélküli 5 év garanciájával a lehető legkorrektebbnek tűnő cégautó-ajánlat. Napokig azon a kérdésen morfondíroztam, hogy miért is választ bárki mást ebből a kategóriából, amikor az i40 az érkezése óta részint lecserélődött konkurencia ellenében is majdnem tökéletes.
Hirdetés

Majdnem? Az persze egyénfüggő, hogy kinek mennyire jön be az i40. Nekem például bejött a már-már nagypapásan higgadt viselkedése, kissé érzéketlen, túlszervózott kormánya is. A tökéletességhez kezdetben csak egy még egy kevéssel lágyabb futóműre vágytam volna, amit valószínűleg már az is megadna, ha nem 17 colos, hanem 16-os kerekek lennének rajta. Nem mellesleg a paletta (már szintén egészen korrektül felszerelt) alsó fele olyat kap. A szedán pedig kecses, a kombihoz hasonlóan tágas, de még jobban bírnám a 350 ezer forinttal drágább, de sokkalta praktikusabb kombit. Pláne, hogy ott az i40 egyik legfőbb hibája, a csomagtérbe forduló fedélzsanér sem említhető. Utóbbi lenne az egyik legfőbb hiba? Nagyjából igen, s ez valóban mutatja, hogy az i40 meglehetősen rendben van.
Tágasabb a Mondeónál? Igen is, meg nem is. Hátsó lábtérből többet ad, egy hajszálnyit hátsó fejtérből is, széltében viszont a Mondeo a jobb. Az i40 hátsó lábterét a kategóriában gyakorlatilag csak a Skoda Superb tudja überelni, annál viszont érezhetően jobb hátsó üléseket ad a Hyundai. Meg kívül-belül kecsesebb formát, de persze ez is szubjektív. Ami viszont tény, hogy az összeszerelés minőségi, az anyagminőség korrekt, az ülések méretesek és kényelmesek, ülésfűtés elöl-hátul szerepelhet, s a kormánykerékben is lehet fűtőszál. Friss az érintőképernyős, Android alapú központi információs rendszer. Magyarul ugyan nem beszél, angolul viszont ügyesen, pontosan navigál idehaza is, a navigációs parancsok - minden máshoz hasonlóan - a szép grafikájú műszerblokkban is megjelenhetnek. A kijelző természetesen (a kormánytekerést követő segédvonalakat rajzoló) tolatókamerát is ad a harmadiknak számító Premium szintnél, első-hátsó parkolószenzorok pedig már a második felszereltségi szinttől járnak. Így aztán a 4,75 méteres autóval sem kihívás a parkolás, ahová befér, oda könnyedén is be lehet állni vele.
Nem kicsi az 1,7 literes motor? Érdekesség, hogy az i40-hez dízelből csakis 1,7 literes érhető el. A szerényebb teljesítményű 115, a tesztautóban is dolgozó erősebb pedig 141 lóerős (a korábbi 136 helyett). És egyáltalán nem érződik gyengének. Nyomatéka 325-ről 340 newtonméterre nőtt, de ami talán még fontosabb: a nyomatékcsúcs alacsonyabban, már 1750 1/percnél érkezik. Így aztán nyugodtan autózhatunk alacsonyabb fordulatszámokon, s ebben igencsak partner az új váltó. A korábbi hatfokozatú bolygóművest nyugdíjazó hétfokozatú duplakuplungos az egyest ugyan feltűnően sokáig forgatja, de utána gyors kapcsolásokkal dolgozik, ha szükséges, azonnal visszavált, felismeri a lejtőt is, nemigen kell a kormánykerékre szerelt fülekkel bevatkozni. Városi 60-70 km/órás tempó környékén is gond nélkül hatodikba kapcsol, autópályán a 130 km/órás utazótempó 2200 1/perc környékén futható. A hajtáslánc szépséghibája, hogy az automata váltóhoz nincs stop-start, a dízel alapjárata pedig, ha tompán is, de érezhető.
Autópályán mégsem annyira király? Városban és országúton autózva, vagy a remek módon feltúrt és korlátozó táblákkal kitapétázott fővárosi autópálya-bevezetőkön autózva egészen egyszerűen imádni való az i40. Csendesnek tűnik, ami ügyes megtévesztés, mert valójában inkább csak átlagos zajszintű. Amúgy választhatunk az alap mellett Eco és Sport vezetési módot, utóbbi az autóhoz nem illően berregteti a motort, a normál jó választás, a higgadt Eco szintúgy, a beállítások természetesen az elektronikus szervós kormánykerékre és a váltóra is kihatnak. De miért nem király autópályán az i40? Mert 130 km/óránál a tükrök felől az amúgy csendes futást megtörő, zavaró mértékű szélzaj érkezik. Érthető persze, a tükrök igencsak méretesek - például azért, mert nem holttérfigyelősek. Apropó sofőrsegédek, egyedül aktív sávtartót és táblafelismerőt kaphatunk, mindkettő korrektül teszi is a dolgát, de ebben a kategóriában ma már nagyon kellene legyen adaptív tempomat és a már említetten hiányzó holttérfigyelő.
Mérlegen. Az i40 alapvetően nagyon korrekt, de ma már - az amúgy jól aktualizált, kellően friss formája ellenére is - konzervatívnak számít. A csomagtérbe forduló zsanér a középkategóriában ciki, a sofőrsegédek hiánya szintén zavaró lehet. Sokat autózó, vezetni szerető vásárlóknak, illetve a céges autó választásába beleszólással bíró szerencsés flottásoknak az 5 év kilométerkorlát nélküli garis i40 mégis egy nagyon jó választás. Azoknak, akik mondjuk autóznak évi 60-80 ezer kilométert. Mert vannak ilyenek, heti 1500 kilométer nem vészes tétel. Tessék csak elképzelni, mennyire jó érzés egy négyévesen, 250-300 ezer kilométerrel is gyári garanciás autó! Ami ráadásul nem is fogyaszt sokat, az automataváltós i40 1.7 CRDi fogyasztása a teljes teszthét alatt 6,3-6,6 liter között mozgott csupán, akkor is, ha városban dugultunk, akkor is, ha autópályán hasítottunk. Nem mellesleg a 70 literes üzemanyagtank így gond nélkül 1000 kilométer feletti hatótávot ad. Viszont a választás biztosan nem lesz egyszerű, mert bár állandó 750 000 forintos árkedvezményével az alap i40 (1.6 GDI Life) 6 049 000 forintos alapárával kategóriabajnok, a hajtásláncilag csúcs, de még nem fullosan felszerelt tesztautó 9,5 millió forintos ára már könnyedén az európai vagy akár a japán konkurencia felé terelheti a vásárlókat. Az viszont biztos, hogy a forma a legtöbb szemlélőnek bejött, a friss hajtáslánc korrekt, a garancia pedig egyedülálló. Tessék mérlegelni, egy biztos: az i40 korrekt, s még annyira sem hivalkodó, mint egy Mondeo, egy Insignia vagy egy Passat.
Értékelés
Pozitív
Élénk, nyomatékos motor, gyors, finoman kapcsoló duplakuplungos automata váltó, tágas utastér, kényelmes ülések, finom kezelőszervek, garancia
Negatív
Szélzaj autópályatempónál, csomagtérbe forduló fedélzsanér, átlós kilátást rontó, túlméretes külső tükrök, alapjárati rezonancia, hiányos sofőrsegéd-kínálat
Árak
Tesztmodell alapára
8 649 000 Ft (2015.11.04.)
Tesztautó ára
9 577 000 Ft (2015.11.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1685 cm3
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,8 s
Végsebesség:
203 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4745 mm
Szélesség:
1815 mm
Magasság:
1470 mm
Saját tömeg:
1524 kg
Össztömeg:
2100 kg
Tengelytáv:
2770 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
505 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
590 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1420 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1110 mm
Csomagtér magassága:
550 mm
Csomagtér hossza:
1090 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1830 mm
Raktérnyílás szélessége:
1170 mm
Raktérnyílás magassága:
770 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1685 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
duplakuplungos automata - 7 fokozatú
Nyomaték:
340 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
203 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,8 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Például a jelenlegi Mazda modellek divatot teremtettek a hosszú, ívelt motorháztetővel. Ott van a Tesla és a Peugeot a hatalmas érintőképernyővel. A Land Rover Evoque és Discovery, amiből sokat merített a Suzuki, vagy a Nissan Qashqai ami szintén több crossovert vagy SUV-t ihletett meg. A Volvo XC90 a hatalmas, függőleges hűtőmaszkkal szintén követőkre talált már. Ez most az, ami kapásból eszembe jut, aki nyitott szemmel jár és van érzéke hozzá, az észreveszi ezeket. Sokszor nehéz megmondani hogy ki hozott be bizonyos elemeket először, pl. a sötétre festett ajtóoszlopokat, ami megint divatba jött, vagy az első lámpák alatti légbeömlőt szimuláló hatalmas fekete műanyag betéteket, ami szintén divatos. Aztán van ami nem lesz divat, de egyedi, pl. a Mercedes “gyémánt” mintás légbeömlője vagy a Citroen Cactus oldalsó borítása. Ezeket az egyedi dolgokat hiányolom a Hyundai (és a Kia) modellek esetében is.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “Még szerencse, hogy élőben ordít a különbség a BMW javára…”

    Gondolja ezt a “nagy” Kempelen. De szinte minden tesztje úgy kezdődik, hogy “csúnyácska”, “fura”, stb. Tudom, tudom, hülyék…mindenki az, téged kivéve. Az ízlése mindenkinek a maga dolga.

    “…de ez érthető is.”

    Azért gondolkozz azon, melyik a nagyobb autógyártó, és melyiknek mekkora múltja van. Köszönöm. Ne fáradj a válasszal, meg a bla-bláddal. Mondj meg az óvóbácsinak, hogy “A Csalfa bántja a Bömbit! Tessék sarokba állítani!”:)

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Ha te 5 stílusjegy alapján vetsz szemet egy kocsira, akkor az a te dolgod…Az adott kocsi formatervezője nyilván fel tud sorolni jóval többet is, de én, mint potenciális vásárló, az összahatást nézem, és vagy megragad(pl. Hyundai, Mazda) vagy hidegen hagy(BMW, VW). Ezekkel a stílusjegyekkel azt akarják elérni, hogy neked az a kocsi megtetsszen, és később megvásárold. Nem külön jegyekkel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy azok kiadnak-e egy kerek egészet, vagy sem. Mert mindkettőre van elég példa. Divatot teremteni ma már nem kell, azokat a patronokat már rég ellőtték:)

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Igen, ezt annak idején én is megjegyeztem. Még szerencse, hogy élőben ordít a különbség a BMW javára, de ez érthető is. A Swatch sem lesz Omega, még ha esetleg hasonlít is 1-1 modelljük.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Nyugi, nyugi, ne legyél már ideges…te is adós vagy azzal, mely márkák teremtenek divatot manapság. Nehogy nekem a németekkel gyere, de ne is a franciákkal. Akik DIVATOT TEREMTENEK. Jól gondold meg, csak utána válaszolj. Ha tudsz, persze.:)

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Ilyen marketing bullshiteket minek vágsz be???

    Ilyen szintű gyári szövegeket még a Ssangyong Rodius sajtóanyagában is találsz…

    Várom az 5 Hyundai stílusjegyet, amit nem tudsz megnevezni!

    Lehet hogy sajnálatos de a reggeli ködben szerintem 10-bő 9 ember nem tudná megmondani hogy ez milyen autó… Kár ezen lovagolni. Attól még lehet jó, de semmi egyedi, bármilyen PR anyagot is idézel…

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    http://www.hyundaihirek.com/2011/10/folyekony-vonalak-muveszete.html

    A lényeg az, hogy jól elkülöníthető, ázsiai beütésű arculata van a márkának. A Mazdánál sem tudsz Kodo-stílusjegyeket felsorolni, de felismered a sok kocsi között az új Mazdákat, nem?

    “Én pont azokat a márkákat szeretem, akik tudnak újat, egyedit mutatni, divatot teremteni.”

    A franciák különcködése soha nem teremtett divatot, az olasz formatervezők szerintem kihaltak, a VW-nél nincs formatervezés…mégis, kire gondolsz? Divatot teremteni régen lehetett, ma már nehéz, mert minden kocsin vannak részletek, amik majdnem olyanok, mint egy másikon. Egyre nehezebb új ötletekkel előrukkolni. De ettől még az önálló arculat megvan mindenhol.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Légszíves mondj nekem 5 olyan, csak a Hyundai-ra jellemző stílusjegyet, amiről felismerem a “folyékony szobrászat formanyelvet”!

    Én el tudok sorolni, fel is soroltam 8-10 dolgot, amit konkrétan máshonnan nyúltak, ehhez képest mi az ami a “folyékony szobrászat” sajátja??? Semmi gond nincs azzal, ha átemelnek jó dolgokat máshonnan, ezt mindenki csinálja, sőt a tervezőket is átcsábítják egymástól, ezzel semmi gond. De továbbra is hiányolom egy ilyen kategóriájú autóból a saját, egyéni megoldásokat, elképzeléseket. Én pont azokat a márkákat szeretem, akik tudnak újat, egyedit mutatni, divatot teremteni. Persze ha valaki megelégszik a polcról levehető, bevált megoldásokkal azt is megértem.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    csak a te szinteden válaszoltam, h képes lennél örömködni egy ilyen pitiáner dolgon 😀 persze…ha fizetnek érted a folyékony fosék, hogy folyamatosan jó színben tüntesd fel és baromságokat beszéljél róluk az nem pitiáner dolog már, hisz ezért dolgozol.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Nem is kell azt vitatni, hogy a Hyundai vagy a Kia kellemes formatervü autokat gyart. Szemely szerint az uj Kia Ceed, Optima es a Hyundai i20 es i30 nagy kedvencem, marha jol neznek ki.
    Persze ugyanigy nem csunya egy A4 Audi sem.
    Ettöl meg, ahogy Kempelen mondja, lopkodhatnak innen-onnan, szerintem meg is teszik, mindket oldalrol.
    Nem szegyen ellopni valamit, ha egyszer olyan jol nez ki, es nem derogal sem a Hyundainak mas konkurensektöl vagy masnak a Hyundaitol lenyulni valamit. Ez van.
    A lenyeg, hogy bejön a vevönek vagy sem?
    Nem ugy vasarolnak autot az emberek a szalonban, hogy ejnye-bejnye, ezt az ivet az XY markanal lattam, vagy ezt a hütömaszkot itt meg ott lattam mar….Eppen ezert felesleges azon vitatkozni, hogy ki, kitöl, mit lopott el…

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Bele lehet magyarázni a koppintást, csak egy a bibi: a Hyundainak saját formanyelve van, a folyékony szobrászat. Ezt szem előtt tartva tervezik meg az autóikat, és ebbe nem tudom, hogy férnek bele az innen-onnan lopkodott részeletek. Ezzel felrúgnák a saját maguk által felállított szabályokat. Ez a formanyelv egyben azt is jelenti, hogy a Hyundai megtalálta a saját stílusát, és a Kia is.

    Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy német autókról való lopkodás nélkül is lehet autót design-olni: ők harsogják az új NSX fotóját látva, hogy az R8 koppintása. Ilyenkor a reakció nem lehet más, csak ez :):):).

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Rengeteg pénz egy nagy családi tömegmodellért. Eddig az volt a tapasztalatom hogy az ázsiai gyártók úgy árazzák a modelljeiket, mintha az európai gyártók nem adnának akciókat.

    Konkrét árak ismerete nélkül nem értem, hogy minek is vennék ilyet akár egy Optima helyett is…

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Megmondom mi a legnagyobb bajom ezzel a kocsival: alapvetően nincs saját egyénisége, én leginkább a neves márkáktól átvett részletmegoldásokat látom benne, annyira kiütközik hogy meg akarták csinálni a tökéletes Mondeo vagy Passat klónt. A feladat jól sikerült, hunyorítva lehetne egy előző generációs Ford Mondeo, oldalról Mercedes, hátulról Citroen. A középkonzol konkrétan a Fordokat idézi a kezelőszervek egyértelműen VW-t, a műszeregység talán Toyota, a középkonzol alsó része Audi. Olyan mint egy jól szabott konfekció öltöny, igazából teljesen rendben van, de nincs benne semmi egyedi vagy különleges. Ez kiskocsinál még rendben van, de ha cégvezetőként valaki egy 10 milliós autót választ, akkor annak igenis legyen egyénisége, üzenete. Én speciel sokkal szívesebben ülnék egy Volvoba, Citroenbe vagy akár Mondeoba, mert azoknak van saját stílusa, egyénisége. Persze az is lehet üzenet, hogy konfekcióöltönyt hordok, nem akarok feltűnést, ebben az esetben jó választás lehet az i40. Hangsúlyozom, ettől még nagyon jó kocsi, csak valahogy meg kellene találni a saját stílust.

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Nem csak dízellel kapható. Először nekem is furcsa volt az a mondat. A lényege, hogy dízelből csak egyféle van, az 1.7-es. Igaz abból két változat. Van hozzá 1.6-os benzines és 2.0 benzines is. A Hyundai-nál a GDI a benzines jele (csak, hogy egyszerűbb legyen :). A cikk végén írja is az 1.6 GDI belépő árát.

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Hiányolom a sötétzöldeket, hogyhogy nem hőbörögnek, hogy kizárólag tömeggyilkos koromdízellel lehet csak kapni? Ja, hogy ez nem európai autó…? 🙂

    Egyébként teljesen rendben van az autó, bár nagyon látszik rajta, hogy nem elsősorban az európai piacnak szánják ezt.

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    A “cseneszisz”-szel megmutattad, hogy Kempelen-szintet képviselsz, tehát nem tudlak komolyan venni. Most vágjak rá vissza, hogy Bömbi, Bömbi, hihihi-hahaha:) Inkább nem teszem, nem süllyedek a szintedre.

    A Mercit és a Bömöst nem írtam, mindkettő nagy falat. De tudhatnád, hogy az Audi nem kimondottan népszerű odaát, a botrány erre csak ráerősített, ergo meg lehet fogni. Az Infiniti is meg tudta fogni. A Hyundai Genesis amúgy elég népszerű, szóval egy komplett modelloffenzívával beérhető az Audi. De nyilván nem azonnal. Csak te meg a komáid mindent azonnal akartok:)

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    :D:D:D:D:D:D:D majd akkor örömködjünk az első féléves eladásoknál okés? térjünk vissza rá 😀 öröm lesz nézni, ahogy a bmw-t merc-t audi-t szarrá veri a “cseneszisz” 😀

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Nem baj, a számok majd beszélnek. Úgy verik majd meg az Audit Amerikában a Genesis márkával, hogy öröm lesz nézni:)

    Megint a “jó és rossz” harca – olyan vagy, mint egy Duracell-nyuszi:)

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Sajnos leütötted a legmélyebb szintet, ez a citromdíj már a tied. Mindörökre.
    Légy rá büszke és továbbra is a jó és a rossz harcaként értelmezd az autógyártást.

    A többi hülyeség, amit összehordtál, teljesen lényegtelen. Értelmetlen marhaság, képzelgés. :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Friss hír: luxusmárkát alapít a Hyundai, Genesis néven. Ezt is megértük. A Genesis eddigi eladási számaiból kiindulva Amerikában sikerekre számíthatnak. Aztán majd jönnek ide is. Mit “jönnek”, masíroznak:)

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    koreasított audi :DD nem nez ki rosszul,de a single frame miatt egy olcso koppintasnak erződik. amíg német a tervező addig ez lesz ;] maskerdes, h amig nem volt német tervező, addig kb egy cipősdoboz “szepsegevel” vetekedtek a hunyadik. az 1.7 trakit nem erzek időtallonak ekkora kasztniba, min 2.0 vagy hibrid (tobb elektro kisebb benzin).

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Már megint a méltán népszerű “jó és a rossz harca” – nem kell ennyit skandálnod, enélkül is tudom, hogy a lényegre tapintottam. Ezt csak az nem érti, aki strucc módjára homokba dugja a buksiját:)

    Nyilván a Sonata-utód, az első i40 várható volt, hogy nem lesz a legjobb, eleve még ízlelgetni kellett, hogy “i40”. Ha megnézed a generációváltásokat a Hyundai-nál – milyen volt a Getz, aztán a régi i20, majd a mostani/milyen volt a Kia Cerato, majd a régi Cee’d, majd a jelenlegi – láthatod, hogy robbanásszerű fejlődés jellemzi a koreai autógyártást. Nem nehéz megjósolni, hogy a következő i40 tényleg élmenő lesz, és a riválisok csökkenő száma is könnyebben sikerre viheti(Accord, Lancer nem lesz). Arra pedig fogadni mernék, hogy a következő 5 éven belül megnyerik az első Car Of The Year-díjukat, és arra szintén, hogy a Ssangyong is a Hyundai-hoz hasonló pályát fog befutni, belépve az é-amerikai piacra is.

    Ez nem a hiperkonzervatív, újítani nem akaró, fejüket homokba dugó okostónik harca, hanem a minőség(és nem a látszatminőség) élharcosaié. Koptasd még kicsit azt az iskolapadot. És lehetőleg ne haragítsd magadra az osztálytársaidat, mert törött kezekkel hogy tudsz majd ide írogatni?:)

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Amikor ez megjelent a piacon, akkor is volt, aki szétcsapásról, meg új királyról makogott.
    Ugyanez lesz az utód esetében. Irgalmatlan jónak kellene lennie, hogy igazad legyen. Ám miután autót gyártani üzlet és nem autóskártya csata, így szinte biztos vagyok benne, hogy az utód is pont annyira lesz szétcsapó, amennyi ahhoz kell, hogy a haszon realizálható legyen. A tervezett haszon. Ahhoz pedig a kistigriseknek pont elegendő egy szimplán jó autó. Szétcsapásról, király avatásról, majd toljátok ti a fórumokon.

    Mert ez nem a jó és a rossz, hanem a terv és a tény harca barátom. Sokat kell még tanulnod, de menni fog.
    😀

  • 2017.10.28. at 11:38
    Permalink

    Az autóik talán egyetlen rákfenéje, ami szinte minden tesztben olvasható, a steril vezethetőség. Erre kellene még rágyúrni, talán egy külső partner segítségével. És igen, kevés kecsesebb négyajtós van ma a piacon, én mégis azt mondom, az Optima a kategória legszebbje:)

    Ha eljön ennek az i40-nek az utódja, az komolyan szét fog csapni a riválisok között, ez még csak olyan majdnem-majdnem kategória.

Vélemény, hozzászólás?