Jó, Ladába be, ablakot le! – Lada Vesta teszt

Lada Vesta Sedan Lux 1.6 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a külső fejlődött előnyére, vezetni is jó a szinte SUV tulajdonságokkal rendelkező Lada Vestát. Azért még mindig van hova fejlődni.


Már-már jó. Úgy tartja a mondás, hogy „ma már minden autó jó.” A közelmúltban legkevésbé a Ladák voltak jók, ám tesztelve a hazai piacon legújabb Ladának számító Vestát, némileg megváltozott a véleményem. Az oroszok odatették magukat, felkérték Steve Mattint, hogy dobjon össze egy nyugat számára is emészthető dizájnt, pedig, ha a múltba tekintünk, több bűnronda brit formatervet is találunk (lásd: SsangYong Rodius). A végeredmény komoly fejlődés, nem véletlenül hívják a Lada új arcának, ezt én is szívesebben mutogatnám. Ráadásul az új Vestára teljes értékű szedánként lehet tekinteni, ezért is lett Oroszország harmadik legkelendőbb autója. Hazánkba egyetlen motorral érkezett a Lada legfrissebb modellje, ezzel vallott. Vegyesek az érzelmek. Vajon nálunk is sikeres lesz?
Érdekes. A hazai Lada kultuszt kár lenne részletezni, talán mindenkinek van valamiféle kötődése a márkához. Ez nagyon jól tetten érhető volt az utcán is, tavaly a Nissan GT-R tesztautót nem nézték meg ennyien, mint most az új Lada Vestát. Talán a matrica is rátett, de akárhányszor megálltam vele, kérdésekkel rohamoztak az épp arra járók. Az embereket érdekli a Lada és persze legfőképp a Vesta, amit nem igazán tudnak hova tenni. Ez már egy komolynak tűnő autó, mégis Lada emblémát hord magán, és legbelül kicsit mindenki azt szeretné, hogy végre jó legyen. 4,4 méteres hosszúságával az alsó-középkategória középbe lőtték, 2635 mm-es tengelytávja mindössze 1 mm-rel marad el a Tipótól, a belső mégis praktikusabban kihasznált a vékony borítások miatt. Az X motívum az orron két króm csíkban, míg az oldalán mélyedésként jelentkezik. Az első, amit mindenki megállapít, hogy szokatlanul magas, 14,4 cm a hasmagasság, és valóban bármin átmegy gondolkodás nélkül. Egyébként érdemes az interneten rákeresni tuning Lada Vestákra. Az oroszok szívesen nyúlnak hozzá, és rájövünk, hogy nem véletlenül. A külsőben sok a potenciál, 10 centi ültetéssel sportos tud lenni és a gyáriak is annak szánták: elég ránézni nemzetközi motorsport programjaikra.
Modernebb kabin. A Vesta már teljesen más értelemben vett Lada, mindent elmond, hogy beülve Dacia illat fogad. Sokkal vonzóbb és jobb minőségű a műszerfal, mint a Kalinában vagy a Grantában. A 4x4-et most ne vegyük, az időutazás. Bár szinte minden műanyag a beltérben, azok nem fájóan olcsó hatásúak, a műszerfal teteje például kifejezetten jó plasztikot kapott, és nem utolsó szempont, hogy nem csillog vissza a szélvédőn. Bőrfelület is jutott az ajtókárpitra, a multikormány műanyag, de bőr érzetét kelti, nagyon jó fogású. Az orosz elegancia a már most itt-ott megkopott kályhaezüst részleteken és az munkapult-márvány mintájú dekorbetéteken is kifejezésre került. Az ülések puhák és egész jól néznek ki, az ülőlap elöl-hátul megfelelő hosszúságú. A hátul ülők a finoman kupésított tetővonalra panaszkodhatnak, kihúzva magam a tetőt érte a hajam, a lábtér viszont egy kategóriával feljebb mutató. Hátrébb 480 literes csomagtér fogad, semmi felesleges nem vesz el a hasznos raktérből, padlója alatt gond nélkül elfér a teljes értékű pótkerék. Ülésdöntéssel kupésan pakolható, szűkebb résen át folytatódik a csomagtér.
Még Lada, de már kevésbé. Azért maradtak ladás részletek, tanulmány például a négyzet alakú méretes tanksapka, aminek zsíros zsanérjai nem túl szép látványt nyújtanak. A visszapillantó tükrök is óriásiak egyébként, de hát azért van, hogy lássunk benne, nem igaz? Nem sikerült kinőni a túlsúlyos motorháztetőket sem, az 1200 kilós saját tömegből legalább 20 kiló a motortérfedél. A beltérben minden gomb nyomásérzete más, de legalább kesztyűben is könnyen kezelhetőek. Nem vicc, a Lada ezt külön kiemeli. Fejlődés viszont van, amik olyan apró részletekben is tetten érhetőek már, mint a fényszórókba vagy küszöbökbe vésett Lada és Vesta feliratok, vagy a távirányítós ajtó- és csomagtérnyitás. Csakúgy, mint a Daciában, feláras a lehajtható könyöklő, az első ülésfűtés, a fűtött szélvédő még a Lux számára is extra, de óriási szó, hogy van egyáltalán ilyen. A digitális klíma, valamint a meglepően ügyes és jó felbontású képernyős infotainment-rendszer csak a Lux felszereltséghez jár. Amikor egy Lada ilyen minőségű tolatókamerát tud szerelni egy 3,9 milliós autóba, akkor értetlenül állok azelőtt, hogy más kiemelt autógyár miért nem tud ilyet felmutatni, jóval drágább modellekben sem. Van még cirill betűkkel köszöntő CityGuide 7 navigációs rendszer is. Egyébként nem csak a navigáció kezdőképén, de elvétve több helyen, így a motortérben is találhatunk cirill betűket. A sárga olajsapkán például a Lada gyári, szintén Vestákkal versenyző WTCC csapatának főtámogatója, az orosz kormány kezében lévő Rosneft olajipari cég logója is feltűnik.
Hirdetés

Lustaság. 16 szelepes, 105 lóerős és -30 fokig garantáltan beindul az 1596 köbcentis szívó benzines motor. Ez a Kalinában és a Grantában is próbált Lada motor továbbfejlesztett változata: 7 lóerővel lett erősebb és az ígért jobb fogyasztási adatokat is hozni tudta a teszt alatt. Ma már értékelendő erénye a négyhengeres és turbómentes párosítás, de még van hova fejlődni az oroszoknak. Hosszú indítózásra kap csak rá, az elindulási hajlam rossz, az erőtöbblet ellenére is lusta. Ma már 1,2-1,3 literből is nyugodt szívvel kicsikarnak ekkora teljesítményt, és még csak turbó sem kell hozzá. 8,0 liter/100 km-es tesztfogyasztása egy csöppet tetemes, még a zömében városi használat mellett is, bár egyébként ez nem sokkal marad el a megadott gyári értéktől, továbbá a fő konkurensnek tartott alap Tipo sem sokkal aszkétább. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy Lada, ladás fogyasztással, és a korábbi modellek állandó 9 liter feletti fogyasztásához képest ez így is előrelépés, ezeket mind értékelni kell! Azért többen is kérdezték, hogy vajon meddig kell várni az első Renault-motoros Ladára? A házon belüli váltás nem biztos, hogy rosszat tenne, bár egyelőre nem tudunk semmit rosszat a mai Lada motorok tartósságáról.
Sírós váltó és erőhang. Sok mindenért kárpótol viszont a pazar vezethetőség. Igen, egy Ladáról írom ezt, magam sem hiszem el. A kormány közvetlen, apró mozdulatokra is reagál, az 5 fokozatú kézi váltó pontos és feszes, bár erőből kell kapcsolni. A motor hangja a dicső múltat idézi mérges, ralis hörgésével magas fordulaton, és még a váltó finom sírása is megmaradt valamiért. Azért nem egy tolókerekes váltó sírását gerjeszti, de érdekes, hogy a mai napig megvan ez a hang. A Lux felszereltség egyébként az egyetlen, amihez járhat robotizált váltó is, ám egy ilyen jól kapcsolható kézi helyett vétek lenne a felárat fizetni az automatáért. Ha viszont kell a kuplungmentes kényelem, legalább olcsón megkaphatjuk.
Szedán-SUV. A nagy hasmagasság és a magas üléspozíció gondoskodik róla, hogy a forgalom túlnyomó többségénél magasabban üljünk. Külön misét érdemel az "off-road" futómű, ami puhán visz át az úthibákon, és érződik, hogy nem Hollandia útjaira fejlesztették, sokkal inkább Szibériába. Tereptulajdonságaival a SUV-okat kergeti, játszi könnyedséggel megy fel a padkákra, keresztben átmenne Budapesten, és meg sem érezni a fekvőrendőröket. Azért itt is van ám baj: komolyabb úthibáknál és fekvőrendőrökön hidegen áthaladva kegyetlen hangon tud nyekeregni a futómű, sejtésem szerint a lengéscsillapítók. Hátul egyébként merevhidas, szóval fokozottan értékelendő puhasága. Magas súlypontja ellenére is stabil maradt, még autópályatempónál is.
Tágas szedánt, olcsón. Épp 3 millió forint alatti alapárával az alsó-középkategória legolcsóbb szedánja lett a Lada Vesta, ami ráadásul praktikus és tágas tereket is kínál. A mi Lux felszereltségünk alapára 3 899 000 Ft, és ezt már nem is nagyon lehet tovább extrázni. Nem csak a Lada kultusza viheti a hátán, maga a termék is az eddigi legjobb a márkától. A Vesta természetesen nem lesz olyan népautó, mint a hős elődök voltak, már csak gazdasági és politikai okokból sem, de így is komoly az előrelépés. Ár-érték arányával nem sokan tudnak vetekedni, és mindenképp becsülendő a komoly szintbeli ugrás a hazánkban korábban bevezetett modellekhez képest is. Lehet, hogy még mindig sok a puritán részlet, de az új Vesta már több mint ígéretes. Sokaknak kínálhat megfizethető és kevésbé kompromisszumos lehetőséget, hogy először érezzenek újautó-illatot, és ezt a megfizethetetlen erényt semmi sem veszi el tőle. A Ladának igenis van keresni valója a magyarországi piacon, de kezdhették volna a Vestával is a bemutatkozást.
Értékelés
Pozitív
Komolyan vehető külső, élvezetes vezethetőség, pontos váltó, közvetlen kormányzás, tágas belső, közel SUV képességek, gazdag felszereltség, nagyszerű ár-érték arány
Negatív
Tetemes fogyasztás, lusta szívómotor, hangos futómű, néhol puritán kivitelezés, olcsó anyagok
Árak
Tesztmodell alapára
3 899 000 Ft (2017.05.17.)
Tesztautó ára
4 068 000 Ft (2017.05.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1596 cm3
Teljesítmény:
78 kW (106 LE) 5800 1/min-nél
Nyomaték:
148 Nm 4200 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4410 mm
Szélesség:
1764 mm
Magasság:
1497 mm
Saját tömeg:
1205 kg
Össztömeg:
1607 kg
Terhelhetőség:
400 kg
Tengelytáv:
2635 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
480 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
950-1000 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1420 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1080 mm
Csomagtér magassága:
570-610 mm
Csomagtér hossza:
1000 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1720 mm
Raktérnyílás szélessége:
1020 mm
Raktérnyílás magassága:
440 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzines
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1596 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
5 sebességes kézi
Nyomaték:
148 Nm 4200 1/min-nél
Teljesítmény:
78 kW (106 LE) 5800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
CO2-kibocsátás:
138 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,0 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
68 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
72 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    [i]“A sok rossz hír miatt saját kezűleg azonnal cseréltem a komplett vezérlést”,[/i]
    Na azt nem hiszem, hogy a “komplett vezérlést”, legfeljebb 2%-át, vagyis feszítőgörgőt, terelőgörgőket, bordás szíjat, esetleg vízszivattyút. 🙂

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Azért ne egy v6-os 200 lóerős autóval hasonlítsd már össze a papiron 105 lóerős picike 1.2 TSI-t.Hasonlítsd össze egy 2literes TSI-vel.Keresztbe kasul megeszi a V6-osodat minden téren, még fogyasztásban is.Egyébként, hogy igazat adjak Neked is, 2013-ig tényleg hajlamosak a TSI-k is a kokszosodásra, mint minden az általad említett közvetlen befecsis motorok, de mint a vezérlés gondok, ez is túlságosan fel van nagyítva.Én 155 ezer kilométerrel vettem az enyémet és pl a szervízkönyvében egy kédergumi cserén kívül semmi hibája nem volt.Talán még vezérlést sem cseréltek benne.(az már más kérdés, hogy én személy szerint nem hiszek nagyon a szervízkönyvekben)A sok rossz hír miatt saját kezűleg azonnal cseréltem a komplett vezérlést, pedig nem is kellett volna…na ennyit a sok pletykáról.A turbó meg egy olyan régi történet, hogy inkább rajtad tulajdonoson múlik, hogy meddig is fog tartani.Ha odafigyelsz néhány dologra, vagyis vigyázól az autódra, akkor ezek az egyszerű csigák 300-350-et simán elmennek…

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    (Na meg ne felejtsük el, hogy 10 év alatt 64nm-ről lassan a 9nm-re jutottak gyártástechnológiában, de a 14 már a legtöbb gyártónak megy ami a fogyasztását igen jelentősen csökkenti, valamint azért az architektúra is igen jelentősen fejlődött, Az órajel már rég egy másodlagos tényező.)

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Ha lenne jövője az általad annyira istenített 3842 köbcentis szörnyeknek, akkor minden autógyár ilyet csinálna, nem gondolod?Egyébként meg beletrafáltál, mert számítógépekkel foglalkozom, tehát tudnék neked mesélni a processzorokról.A TSI-mben pedig már majdnem 200 ezer van és lekopogom kutya baja,nagyon jól érzi magát és a következő autóm is simán TSI lesz.Miért is sorakoznak az 1.4 TSI-k a szerelőknél?Mert mondjuk 80-100ezernél vezérlést kell cserélni rajtuk.A többi autón nem kell 100ezrenként?Egyébként a 6-6.5 literes fogyasztást én normális, vagy inkább dinamikus közlekedéssel érem el és nem tüttyögéssel, mert megeszem a kalapom ha egy szörnyeteggel ezt hozni tudja valaki.Volt már pár autóm,ne akarj már hülyeségekkel traktálni.Bármilyen nagy köbcentis sima szívó autóval,még autópályán is rátehetsz 1litert pluszt a fogyasztáshoz,alaphangon.Az meg egy oltári nagy baromság, hogy egy nagy köbcentis motor maximális teljesítményének kisebb százaléka van kihasználva autopályán.Pont azért csináltak nagy köbcentis szívó motort, mert azt a teljesítményt csak így tudták elérni, vagyis szarabb hatásfokú, mint egy mai kis turrbós.Itt nem a hengerűrtartalom a lényeg, hanem a hatásfok…Ez a kis 1.2-es motor nagyobb nyomatékot produkál mint egy sima szívó akár 1.8 -as, és ezt kb.1600-as motorfordulattól tudja, tehát nem kell szétpörgetni…akkor most hogy is van ez?

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Mi vagy te?Károsanyag kibocsájtás kutató mérnök?Eleve hagyjuk már ezt a demagóg túlhajszolt motor kifejezést, mert baromság úgy ahogy van.Akkor egy számítógép processzora is túlhajszolt, mert évről évre nagyobb teljesítményt hoznak ki belőle?Ezt technológiai fejlődésnek nevezik.A nagyobb igénybevételnek kitett alkatrészek eddig fából voltak, de most fémből készítik, ennyi.Egyébként elárulom, hogy rendszeresen járok az 1.2 TSI-mmel autópályán és 130-140-es 6-6.5 literrel járok 2800-3000-es motor fordulaton..ez a hajszolt üzem.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Vicc kategória ezen az áron pont a Vitara meg a Skoda… Vitara:3890000ft negyede(!) annyi extrát kínál csak mind a Lada 3499000ft-ért,Vitara a belső kárpit még ránézésre is gagyi,amivel mentem tiszta karc volt… Kesztyütartó fedele kis híján a kezembe maradt,kapcsolókkal is óvatosan kell bánni (mint a hímes tojással…)mert amilyen nyüzgén működnek hirtelen “odakapással” le is törik… Csomagtartója kissebb a Ladánál a hely is jóval kisebb benne. Meg az egész Vitara Suzukisan nyegle! Semmi tartás nincs benne… Skoda Rapid épphogy nem 4 milla(alap) 1,2L motorral 90le-vel 1300kg-al… tovább nem is folytatom mert ócska az egész… német szar.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Hát már ez a magasság is olyan magasság, amit inkább a vicc kategóriába sorolnék..El nem tudom képzelni, hogy az ára alapján bármiben is elérné egy Vitara vagy mondjuk egy Rapid szintjét.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Bocs, de a szövegből nem derült ki, hogy amit írsz az nem Magyarországra vonatkozik, hanem Nyugat-Európára. Amúgy nyugaton is volt Lada. Nagybátyám diplomataként a 80-as években Brüsszelben vett egy 2107-es Ladát. (Nem mert nyugati vagy japán kocsit venni, mert félt, hogy itthon nem lesz hozzá alkatrész.) Csak néztünk, mert az a nyugati széria 5 sebességes volt és elektromos első ablakok voltak benn. Szóval ismert volt nyugaton is, bár gondolom széles körben nem annyira.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Szerintem kár belemagyarázni, hogy szebb mert pont ugyanolyan olcsó autó mindkettő. Én élőben semmilyen komoly eltérést nem láttam ezen a téren.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Ja és hogy miért jobb a turbós?Mert nagyobb hatásfokú motor mint a sima szívó, vagyis ugyanazt a teljesítményt kevesebb üzemanyagból is hozni tudja.Hogy mennyivel jobb a hatásfoka?Amennyivel kevesebbet fogyaszt.Többek között a károsanyag kibocsájtást is azért tudják csökkenteni, mert ugye kevesebb üzemanyagot kell elégetni, így az égéstermék is kevesebb…stb

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Neked volt már 1.0 3hengeres turbós autód?Elárulom, hogy nem esznek városban 8 litert,de még csak 7-et sem, egyedül hidegen, amig be nem melegszenek, de ez a régi szívó motoroknál sincs másképpen.A karbantartásról meg annyit, ha sajnálod bele a 10-15ezrenkénti néhány ezerrel drágább olajat, akkor tényleg ne vegyél kis turbóst,vagy inkább semmilyen turbóst.Ja és ha szarrá pörgeted, akkor leállítás előtt érdemes pár percet alapjáraton hagyni és persze hidegen nem pörgetni az autót.Ennyit a nagy karbantartásról.A turbó pedig nem egy mai találmány,ha erre a néhány dologra odafigyelsz 300-350ezret elmennek simán.Ja és én a kis turbóssal 5-6 liter fogyasztással járok és nem papiron…

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Nem a 4 millás Lux-ból kell kiindulni, nyilván nem az lesz a “népautó”. 3.5ért van az alatta levő(comfort?), ami már relatíve jól felszerelt.
    Nem értem miért húzzák le sokan. A szememben nem annyira olcsóautós mint a Dacia, már csak a régi “presztízse” miatt is 🙂 Noha nem voltam Ladás.. De kinézetre is komolyabb autó benyomását kelti mint a Logan.
    Én ha új autót akarnék nem sokért, igen erősen elgondolkodnék rajta. Szerintem kívül-belül jól néz ki.
    A váltója egyébként Renault, csak azért írom mert a cikkíró már bele akarta magyarázni hogy ladásan sírós, xar a váltója..

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Miért sok egy 1.6-os motortól a zömében városi 8 l-es fogyasztás?Az 1.0-ás 3 hengeres mai turbós mocik is ennyit esznek,(papíron csak felét)csak ott több a hibalehetőség és a karbantartásigény.Az meg nem igaz,hogy 9 l alatt a régebbi Ladák nem fogyasztottak.Nekem 2 db 1.3-as Samarám volt ,télen vegyesben (50-50) 8,nyáron 7 alatt volt a fogy.(Nem öregurasan)A nagybátyám 1.2-es körlámpása 7,5-8 között evett,igaz mind jól karbantartva.Dacia vagy ez,inkább ez a motorméret miatt.Autóba 4 henger és min 1,2 cm3.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Ahogy írtam, itthon jól csengő név, de a nyugati országokban ez egyáltalán nincs így. Nekik pontosan ugyanolyan mint a Dacia vagy a Skoda volt az elején. Semmit nem tudnak róla, amit esetleg igen az nem túl jó.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Részben egyetértek azzal, amit írsz. Modnjuk azzal nem, hogy a Lada egy rossz nevű márka lenne. Magyarországon igenis jól cseng a neve, hiszen 90 előtt egyértelműen a legjobb, legnagyobb presztízzsel bíró autó volt az akkor elérhető választékból. Aminek rosszul cseng a neve, az éppen a Dacia. Ezek akkor is tények, ha az akkori autóknak semmi köze a maiakhoz. Ez az új Lada Vesta nekem tetszik, legalábbis első blikkre bejön, főleg a Kalinához, Grantához képest előrelépés. De az biztos, hogy ha a saját pénzemből kellene érte 4 milliót adnom, nem szívesen tenném. Amire kíváncsi leszek élőben, az a Vesta kombi (vagy Cross Combi?). De gondolom az meg drágább lesz majd. Az lenne a jó, ha a Daciahoz hasonlóan a Lada is megkapná a Renault motorokat, vagy legaláb azok egy részét (0.9 TCe, 1.2 TCe, 1.5 DCi).

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Szóval továbbra is kitartok amellett a véleményem mellett amit az elejétől fogva mondok, hogy a Vesta 500ezerrel, a többi meg minimum 1 millióval drágább mint amennyit ér.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Egyébként elmentem alaposan végignéztem a teljes Lada kínálatot, 4×4, Granta, Kalina, Kalina Cross, Vesta és nekem továbbra is az a véleményem, hogy a Vestát leszámítva nem tudom ki vesz ilyen autókat ma Magyarországon. És igazából én a Vestát sem tartom jó vételnek, annak ellenére, hogy az viszonylag szépen van összeszerelve, teljesen vállalható autó, viszont brutálisan drága egy induló alapvetően rossz nevű márkától. (ne tévesszen meg senkit sem a hazánkban tomboló téves nosztalgia a Lada iránt) Ez egy induló márka és ahhoz képest drága. Én a Dacia aktuális kínálatához viszonyítva egyáltalán nem találtam meg azt a többletet amennyivel többe kerül nála, arról nem is beszélve, hogy házon belül minimális többletért Renault modellek közül lehet válogatni. És az igazat megvallva még csak nem is találtam nagyobbnak egy Logan MCV-nél, de amennyibe kerül annyiból kijön egy fullos Lodgy aminél meg aztán tényleg nem nagyobb. Na meg közben a Dacia is átesett egy ráncfelvarráson, ami a belül érezhető igazán az előzőkhez képest, én nem találtam olyan eltéréseket mint amikről sok újságban meg oldalakon írtak. Ez nem igaz. És a elérhető motorokról még nem is beszéltünk.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    “Jutott” nekik… Hát persze. És sorban álltak érte… :))) Árultak sok mindent nyugaton (pl Deawoo Nexia/Espero), de hogy megbecsült autó lett volna a Lada az több mint vetítés….

    A 2107 egy röhej volt, a régi Fiat 124 átmaszkolva.

    Sajnos az a helyzet hogy sorban itt kellett állni és nem azért mert annyira jó lett volna, hanem mert nem volt erőforrásuk többre.

    Mond neked valamit az hogy “exportból visszamaradt”? Ezek voltak a “minőségi” Ladák, mivel a köznép nem azt a színvonalat kapta mint a kapitalista…

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    A 124-es Spider egyébként egy baromi sikeres autó volt, jó sokáig gyártották is. Kb mint az Alfa Spidert. De szerintem mindenki ismeri őket. 🙂

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Ez mondjuk igaz. Én pont ezért szeretem az olasz autókat. Igazából a világ egyik leggyengébb autóját az 500-as Fiatot is ők gyártották, mégis volt benne valami sportos, de leginkább izgága szerethető karakter akár az alap kivitelben is.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Sosem számított jó autónak a Zsiguli nyugaton, max olcsónak és ezért vették. A 70-es években még talán megállta valamennyire a helyét valamennyire, de a 80-as évekre már egyértelműen csak az olcsóságával tudott versenybe szállni.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Melyik olasz típusnak nem voltak sport-kivitelei? 🙂 Ha így nézzük, az olaszok csak sportautókat gyártanak, mert mindegyikről lehúznak pár bőrt a sportosabb verziókkal.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Ez mondjuk igaz a 4 ajtós kivitelre, mert a 124-esnek jó pár sport kivitele is volt. (bár a 4 ajtósból is volt sportos kivitel a 124S) Persze a Spyder-nek és a Coupe-nak Zsigulihoz kb nem sok köze volt.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    “A Vesta a Lada első olyan autója, ami nyugatabbra is megállhatja a helyét.”

    Ez baromság. Kezd ez a portál is a Totalcar nívójára süllyedni?! Az egykori 2107-est exportálták Nyugatra, jutott belőle a finneknek, angoloknak, németeknek. Olcsó, de kedvelt típus volt, simán megállta anno a helyét a többi autó mellett. Miért kell tényszerű hülyeségeket leírni? Felületesség, felületesség, felületesség.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Ez nem tudom, hogy jött össze, de Kalina és a Granta két különböző típus, melyeket párhuzamosan gyárt a Lada, a Vesta pedig egy teljesen új alapokon fekvő modell.

    [i]a gyökereihez kellene visszatérnie[/i]

    Tehát vegyék meg az olaszoktól mondjuk a nemrég kifutott Fiat Bravo/Linea licenszét és kezdjék el azt gyártani újként? 😀

    A régi “ezerkettes” amúgy csak a keleti blokkban, a Trabanthoz, Moszkvicshoz, Wartburghoz képest számított sportosnak, az olaszok egyáltalán nem sportautónak tervezték a 124-est.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Szerintem a Lada rossz irányba indult el a Samara tovább (110), tovább (Kalina), tovább (Granta), és mégtovább fejlesztésével(Vesta), hanem a gyökereihez kellene visszatérnie, csakúgy, mint az Alfa tette nemrég a Giuliával.
    (Tehát Ladáéktól én egy viszonylag sportos, hátulhajtós ‘Zsiguli reinkarnációt’ várnék.) Egyébként a Vestával semmi bajom, nincs, ez nem annak a szidása.

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    Nem tudom, mit jelent a típusnév, de szerintem utalhat a Nyugat felé történő terjeszkedésre, mivel hasonlít az angol “west=nyugat” szóra. És tulajdonképpen a Lada most először veselkedik neki komolyabban a nyugati piacnak. Némi finomítás még ráfér, de az oroszoktól ez a dolog eléggé távol áll, úgyhogy a sznobok keressenek más alternatívát:)

    Egyelőre még rejtély, hogy milyen az újkori Ladák rozsdavédelme(nyilván a megbízhatóság szintén), de egy ilyen hasmagasságú autónál az is kérdés, hogy nagyobb tempónál történő hirtelen kormánymozdulatokra hogyan reagál az autó, mennyire billeg vagy kóvályog. Winklerék csináltak jó 10-12 éve egy csoportos tesztet az akkori olcsó szedánokkal(Fabia, Thalia, Aveo, Logan, City, Albea), és nem igazán volt egyik autó ínyére sem ez a feladat. És a Vesta mindnél magasabb építésű.

    “…maga a termék is az eddigi legjobb a márkától.”

    Nana, ezzel csak óvatosan:))) A kockák azért még mindig a legnagyobb királyok. Valószínű, hogy a képen lévő kiszolgált ezerkecskével már többet nem fognak csapatni, de amúgy annak az árnyékához sem ér fel a Vesta. Aki szereti a Ladákat, biztos érti, miről beszélek:)

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    “szokatlanul magas, 14,4 cm a hasmagasság”
    “A külsőben sok a potenciál, 10-15 centi ültetéssel sportos tud lenni”

    Azért a 14,4-es hasmagassághoz megnéznék egy tizenöt centis ültetést…

  • 2017.10.27. at 18:51
    Permalink

    ” A Loganon már túlléptek” Mivel? Ronda az oldala, tele van illesztési pontatlansággal, sír a váltója, lusta, sokat fogyaszt, kb 1 millióval drágább.

Vélemény, hozzászólás?