Jobb autó, mint kisáruszállító a Ford Fiesta Van

Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A háromajtós Fiesta-alapú kisáruszállító motorjával és futóművével remek autó, de haszonjárműnek nem elég praktikus, továbbá ára sem valami bizalomgerjesztő.


Picit megújult a Ford Fiesta Van, a Ford Fiesta háromajtós változatából kialakított kishaszonjármű. Látszani mondjuk nem látszik a változás: mindösszesen annyi történt, hogy az 1,4 literes Duratorq TDCi motor már teljesíti az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normákat, 68 helyett 70 lóerős, gyári vegyes fogyasztása pedig mostantól egy tizeddel csökkenve 4,1 l/100 km. A Trend csomagos, Ambiente felszereltségű áruterítővel rohangáltunk pár napot a városban, hogy kiderítsük, mennyire jó haszongépnek.
Nos, durván fogalmazva: semennyire. Kevésbé élesen: korlátozottan, mert rakodónyílása - teherautós mércével - szűk, a perem magas, s mivel hátsó oldalajtó nincs, az egyköbméteres raktér mélyére csúszott tárgyakat csak bemászva, ruhánkat összekoszolva lehet elérni. Vagy lasszóval. Vagy valamiféle kampósbottal. Ilyesmiket azonban nem találtunk sem a tesztautóban, sem az extralistán. De olyan, sínen csúsztatható tálcát sem, mint például egy nemrég próbált, használt Mondeo kombiban - a Fiesta Van mentségére a rivális minifurgonok sem praktikusabbak (kivéve talán a Dacia Logan Vant). Vicces, hogy oldalzsebeket és hangszórókat is kapnak a csomagok, kérdéses, hogy a kerékdobok kárpitos burkolása miként viseli a folytonos ki/berámolással járó karcolást és gyűrődést.
Remek, hogy a féltonna terhelhetőségű Fiesta Van közel 130 centi hosszú és egy méter széles raktere az utasfülke és a hátsó ajtó felől is rácsos: az első rács az utasok biztonságát szolgálja egy súlyosabb, elszabadult pakkal szemben, míg a hátsó egyszerre óvja az ablaküveget, s az értékeket a tolvajok ellen. Azonban eleve okosabb lenne egy lemezelt hátfal, de legalábbis egy teljesen elsötétített üveg, mert így a csúnya bácsi be tud kukucskálni, s ha számára értékes holmit lát, nyilván a rács sem gátolja meg a rablásban. A két rács amúgy a hátralátást is nehezíti, erről kicsit később. A raktér alját gumiszőnyeg fedi, alatta, pontosabban még egy réteg szigetelés alatt pótkereket nem, csupán defektjavító készletet találtunk. Világítás, rögzítőgyűrű, akasztó, fix és tépőzáras szorító van, ahogy az érzés is, hogy bármit beszórhatunk dzsuvásan, a gumiszőnyeg tisztítása pillanatok műve.
Már a - nyilván kétszemélyes - utastérben persze egyértelműen személyautós a hangulat: a műanyagok puhák, s egy csöpp kárpit az ajtóra is jutott. Az ülés csak felárért magasságállítós, de sem ez a liftezhetőség, sem a kormányoszlop tengelyirányú állíthatósága nem hiányzott, ezek nélkül is jó vezetői pozíció lőhető be. A deréktámaszos ülés átlagosan komfortos, az ajtózseb és a kesztyűtartó elég nagy, pohár- és palacktartóból több is van, mint kéne. Kár, hogy a háttámlát nem lehet egy mozdulattal előrebillenteni, hanem tekerővel kell matatni ahhoz, hogy a raktértől elválasztó fal és az ülés között megbújó helyhez hozzáférhessünk.
Az Ambiente felszereltségi szint főbb elemei: ABS, vezetőoldali légzsák, szervokormány, elektromos ablakemelők, elektromosan állítható, fűthető visszapillantó tükrök, kormányról vezérelhető, MP3-at is olvasó hifi. A már említett deréktámasz 12 ezer forintos extra, míg egy utasoldali légzsákért 60, menetstabilizálóért 130, ködlámpáért 36, manuális klímáért 180, fedélzeti számítógépért 30, tolatóradarért 60, Bluetooth-kihangosítót is tartalmazó ICE csomagért 55, fűthető első szélvédőért 40, hátsó rácsért 25 ezer forintot kér a Ford. Nettóban. Tesztautónkban ezek közül csak ESP, kékovál-nyelven IVD nem volt. Volt viszont Trend csomag 135 ezerért többek között fény- és esőszenzorral és elektrokróm belső tükörrel, továbbá a már soroltakból fűthető szélvédővel, ködlámpával, fedélzetivel és deréktámasszal is - együtt jobban megéri.
Hirdetés
Ford Fiesta Van 1.4 TDCi alapadatok
motor S4/16 dízel, 1399 ccm, 70 LE/4000, 160 Nm/1750-2500
váltó kézi/5 fokozatú
gyorsulás 0-100 km/h 14,8 mp
végsebesség (km/h) 162 km/h
átlagfogyasztás 4,1 l/100 km
CO2-kibocsátás 107 g/km
hosszúság/szélesség/mgasság 3950/1722/1433 mm
önsúly/terhelhetőség 1022/515 kg
raktér befogadóképessége 1000 l
raktér hossza/magassága/szélessége 1280/806/1000 mm
nettó alapár 2 902 000 Ft
tesztautó nettó alapára 3 437 000 Ft

Még mielőtt osztanánk és szoroznánk, foglalkozzunk a Fiesta erősségével. Motor, váltó, futómű, kormány, vezetési élmény: csillagos ötös! Szándékos volt a Van utótag mellőzése, hiszen a pazar vezethetőség minden Fiesta erénye. A 160 Nm-es kisdízel az ő kis turbólyukán átevickélve úgy 110-ig lelkesen gyorsít, tovább nem is érdemes űzni, mert akkor már versenyt bömböl a futóművel és az úthibákon be-bezörgő rácsokkal és lemezekkel. A terheletlenül kb. egytonnás súly és a hosszúra vett fokozatok miatt a fogyasztás is baráti: a 4,1-es gyári ígéretet ugyan nem bírtuk megközelíteni, ám egyrészt nagyon el sem hagytuk Budapestet, másrészt sietős futártempóban űztük-hajtottuk a Vant. És így evett 5,5 liter gázolajat. A vagány műszerfalon be-bevillanó váltási segédletnek mondjuk semmi hasznát nem vettük, pedig elvileg az is az üzemanyag-spórolást támogatná.
És milyen jól fordul a Fiesta! Fontos megjegyezni, hogy ez a normál futóműves verzió, a takarékosabb, 95 lóerős, 1,6 literes TDCi motoros Econeticé komfortosabb, a szintúgy 1.6-os dízel Sporté - evidensen - sportosabb, feszesebb hangolású. A kormányzás is meglepően közvetlen, a váltó/kuplung kombó vajpuha. Rontja jókedvünket és a hátralátást a már említett kettős rács - tényleg szerencsésebb lenne a hátsó lemezelés, úgy az üvegen és az ablaktörlőn is spórolhatna a gyártó...
A Trend csomagos, Ambiente felszereltségű áruterítővel rohangáltunk pár napot a városban, hogy kiderítsük, mennyire jó haszongépnek - írtuk a bevezetőben, majd ezt válaszoltuk: semennyire, illetve korlátozottan. Ha belegondolunk, egy polgári Fiesta személyautó is elláthatja a futári melót, ötajtósan meg még praktikusabb is a Vannál. Amelynek árából cserébe visszaigényelhető a 27 százalékos áfa, ergó az 1.4 TDCi Ambiente változat 3 685 540 forintos kisáruszállító nettó 2 902 000 forintjába fáj a vállalkozásnak. Plusz az extrák felára. Megéri? Kitermeli az árát? A cég dolga. Ezerszer praktikusabb egy oldalsó tolóajtós Transit Connect? Nem kérdés, de a felára 738 ezer forint, döntsék el, hogy megéri-e!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 04:54
    Permalink

    Lehet, de “rohangálni ” kényelmes, s jól néz ki, higgadt tempóval hozza a fogyasztást. én az 1,6-os verziót hajtom, 4.5L/100km átlaggal, (autópálya is 120-ig..).

    És hozza a szgk. kényelmét.

Vélemény, hozzászólás?