Jobban megviseli a chiphiány az autóipart, mint a COVID

Csak Csehországban negyedmillióval kevesebb autó készül idén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A cseh autóipari szövetség ezúttal a chiphiány miatt kér állami segítséget, nagyobb a baj, mint tavaly, a koronavírus kapcsán - állítják.

Már szeptemberben nyilvánvaló volt, hogy Csehország legnagyobb autógyártóját, a Skodát már most átlag felett megviseli a chiphiány. A cseh autóipari szövetség vasárnapi közleménye szerint országosan több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak a tervezettnél idén, ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent.
Hirdetés
A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonyítva a termelés visszaesése ugyanakkor 22 százalékos.
Hirdetés
"A félvezetők világméretű hiánya túltesz a 2020-ban a pandémia okozta negatív leállások következményein is. Míg a nyáron abban bíztunk, hogy az év végére a piac rendbe jön, az őszi hónapok azt jelzik, hogy ez nem következik be. A chipek hiánya miatt Csehországban több mint 250 ezer személygépkocsit nem tudunk legyártani. Ez az autógyáraknak mintegy 120 milliárd koronás, a beszállítóknak pedig mintegy 80 milliárd koronás veszteséget jelent" - mutatott ré Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója.
Hirdetés
A cseh autóipari szövetség ezért az érdekegyeztető tanács mai ülésén felkéri a kormányt, hogy az Antivirus program keretében újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére.
A csehországi autógyárak közül eddig a Hyundai van a legjobb helyzetben. A Hyundai termelése az első háromnegyedévben 26,8 százalékkal 207 300 autóra nőtt. A Skoda Auto 514 309 kocsit gyártott, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Toyota Kolínban található gyárának termelése fél százalékkal 110 044 autóra esett vissza. Hasonló problémákkal küzdenek a cseh autóbuszgyárak és a tehergépkocsigyárak is. A Jawa motorkerékpárgyár viszont jól áll, az első kilenc hónap alatt 811 motort gyártott, 432 darabbal többet, mint egy éve.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?