Jöhet a tuning, ha kevés az olasz ló Dallasban

1050 lóerőt préselnek ki a Lamborghini Gallardóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A texasi lamborghinisek a Dallas Performance tuning műhelyben piszkáltatják fel sportkocsijukat. A határ a csillagos ég, mint ahogy a képeken látható Ithaka zöld Gallardo példája is mutatja.


A Dallas Performance tunerei azzal a céllal nyúltak az olasz versenygéphez, hogy ezer lóerő fölé húzzák a maximális teljesítményét. Ezen túl is tettek, a feltuningolt Lamborghini Gallardo győri V10-ese 1050 lóerős lett. A legnagyobb teljesítményt E85-ös etanollal vagy VP C16 verseny-üzemanyaggal érik el.
Az izmosodásban ikerturbó, kovácsolt dugattyúk és átdolgozott sebességváltó is ludas. Hogy valódi szörnyetegként nézzen ki az alaphangon sem szelíd kocsi, hátsó lökhárító nélkül érdemes szemügyre venni.
Hirdetés
Akinek ez kevés, egy harmadik fázisban 1200, negyedikben 1600, ötödikben 1750 lóerőt is kipréselnek a motorból. A képeken szereplő második fázis 70 ezer dollárjába (15,7 millió forintjába) kerül a lóerőkre éhes tulajnak, az 1750 lovas plafonért legalább százezer dollárt (22,5 millió forintot) is elkérhetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:35
    Permalink

    Igazából ez miért nagy szám? Az ilyen végletekig tuningolás akkor lenne nagy szó, ha mellette meg lenne szabva, hogy minimum 10 ezer km-t futásteljesítményt ki kell bírnia a motornak.
    Anno a 80-as években az 1.6-os F1 turbó motorokból 1500 lóerőket hoztak ki, 5,5-6 bar turbónyomással, és csak azért nem volt több, mert nem bírta volna ki azt az egyetlen kvalifikációs kört. Versenyre letekerték 8-900-ra. Igazából bármi kihozható egy motorból, csak szét megy pillanatok alatt, képtelenség olyan erősre építeni, hogy olyan “kevés anyag” kibírjon ilyen hatalmas erőhatásokat, akármilyen szuper erős ötvözetekből készítik, egy motorból ki lehet hozni köbcentinként több mint 1 lóerőt, lásd amcsi dragsterek, amik 8-8,5 literesek és 8000 lóerő körül vannak, azt az 5 másodpercet kibírják, beledöntenek másodpercenként 10 liter nitro metánt, utána motorcsere, de kihozható belőle…
    Gondolom ezt a lambot se 10-15 ezrenként kell szervizbe hordani, hanem 20 kör a hungaroringen és kuka, nem véletlenül tudnak “csak” 320 lovat a WTCC autók 1.6-os motorjai, 1500 helyett…

Vélemény, hozzászólás?