Jöhetnek az üzemanyagcellás autók – már Északon is

A skandináv országokban biztosan lesz hidrogén és hozzá autó is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Memorandumot írt alá a Honda, a Nissan, a Toyota és néhány skandináv energetikai cég, északi államokat fognak kiszolgálni hidrogénnel, illetve azzal tankolható autókkal.

Míg a hibrid autók fejlesztése és eladásai vonatkozásában kétség kívül a Toyotáé az első hely, az üzemanyagcellás (üzemanyagként benzin helyett hidrogént fogadó, azt üzemanyagcellájával az elektrolízis fordított hatásmechanizmusával a levegő oxigénjével vízzé egyesítő és mellesleg áramot termelő, azzal pedig villanymotorját hajtó) autók tekintetében a Honda számít vezetőnek. Üzemanyagcellás fejlesztő-központját a nyolcvanas években nyitotta meg, múlt hónapban pedig bejelentette, hogy Japán és az Egyesült Államok piaca számára már három év múlva, 2015-től fog szállítani üzemanyagcellás autókat.

Korábban norvég, svéd, izlandi és dán piaci szereplők szintén a 2015-ös esztendőt jelölték meg a hidrogén üzemanyagcellás autók lehetséges piacra lépési idejének. A dán közlekedési miniszter jelenlétében most – a Honda, a Hyundai, a Nissan és a Toyota, valamint hidrogén üzemanyag-ellátással foglalkozó cégek és privát szervezetek által aláírt megállapodás értelmében 2014-től 2017-ig mind azon fognak dolgozni, hogy a skandináv országok mihamarabb üzemanyagcellás autókhoz és az azokhoz szükséges infrastruktúrához jussanak. Így 2015-re egyre biztosabban nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európa észak-nyugati részén is elérhetők lehetnek majd a már nem csak emissziómentes, hanem áramtöltést sem, csupán hidrogént igényelő autók.
Hirdetés
Az aláírt memorandumot Ken Kier, a Honda ügyvezető alelnöke a következőképp kommentálta: „2002-ben a Honda elsőként mutatott be és tett útra üzemanyagcellás, végfelhasználók számára is elérhető autót, ugyanis az FCX-et az Egyesült Államok és Japán flottavásárlói már akkor bérbe vehették. Természetesen továbbra is világszerte, így Európában is iránymutatók kívánunk lenni az üzemanyagcellás technológia terjesztésében, a most aláírt megállapodás is ezt testesíti meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 13:11
    Permalink

    Azért nem az mert a hidrogént elektrolizis utján állítják elő. Ez csak egy felesleges lépcsőfok. Ugyanúgy áram kell hozzá. akkor minek csináljunk belőlle hidrogént ha közvetlen árammal is lehet hajtani. Egy oka lehet hogy hidrogénnel többet tud menni az autó csak hát mennyivel drágábban.

  • 2017.10.30. at 13:11
    Permalink

    (Az áramtöltéssel ez teljes mértékben megoldott.)….

    Persze 220-al, az meg semmire nem jo max Pluginhibridnek….

    A vill autó se életképes 1általán….

  • 2017.10.30. at 13:11
    Permalink

    Ez is elektromos autó, csak itt akkumulátor helyett a hidrogénes áramtermelő egység van beépítve. Nem életképesebb, mert eddig sokkal drágábbnak bizonyult a technológia, mint az akkumulátoros elektromos autók. Ha ki tudják hozni olcsón/elérhető áron, akkor az a kérdés hogyan tudunk házilag hidrogént előállítani és tankolni, hogy ne a benzinkúton kelljen drágán megvenni. (Az áramtöltéssel ez teljes mértékben megoldott.)

Vélemény, hozzászólás?