Jól járhatnak a német dízelautó-tulajdonosok

Németországban úgy tűnik kompromisszumot kötött a politika az autógyárakkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Bild értesülései szerint megállapodott a politikai vezetés az autógyárakkal Németországban a dízelmotoros autók ügyében.


Sokak szerint saját maga alatt vágta a fát a német politika azzal, hogy elkezdte bevezetni a régebbi dízelmotoros autók kitiltását néhány nagyvárosban, pontosabban a városok bizonyos részein, egy-egy utcában. Ugyanis rengeteg ilyen jármű közlekedik Németországban, ugyanakkor az is tény, hogy a közvélemény egy szintén jelentős része erőteljes nyomást gyakorol a politikára, hogy tegyen valamit a környezetszennyezés ellen. Pénteken tehát újra tárgyalóasztalhoz ültek a német politikusok és az autógyárak képviselői, hogy megoldást találjanak a problémákra.
Hirdetés

A Bild értesülései szerint sikerült kompromisszumot kötni, ám a megállapodás részleteit később jelentik be. Az egyelőre meg nem erősített információk alapján állítólag járművenként 3 és 10 ezer euró közötti kedvezményt adnának az autógyárak akkor, ha a régebbi dízelmotoros autókat újakra cserélik a tulajdonosok. A megállapodás az Euro 4-es és az Euro 5-ös besorolású, dízelmotorral felszerelt autókra vonatkozik abban az esetben, ha azokat a legújabb Euro 6-os besorolású vagy benzinmotoros autókra cserélik.

Szintén a Bild hasábjain jelent meg az információ, hogy a Volkswagen-csoporthoz tartozó márkák, 4 és 10 ezer euró közötti kedvezményt adnak, amelynek mértéke attól függ, milyen értékű autót vásárol a régi autó tulajdonosa. A program azonban csak arra a 14 német nagyvárosra és azok környékére korlátozódna, ahol magas a levegő nitrogén-oxid terhelése. Ezek a városok név szerint München, Stuttgart, Köln, Hamburg, Düsseldorf, Kiel, Heilbronn, Backnang, Darmstadt, Bochum, Ludwigsburg, Reutlingen, Düren és Limburg. Érdekes módon Berlin vagy Frankfurt nem tartozik közéjük, ezért az ott élő, régi dízelmotoros autók tulajdonosai nem élhetnek a kedvezménnyel. Nagy kérdés, hogy maguk a tulajdonosok mennyire lesznek elégedettek ezzel a döntéssel, ha valóban ezek a megállapodás részletei.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?