Jön a négyturbós BMW

Az új 7-es sorozatban debütál a BMW új négyturbós dízele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs megállás, tovább növeli turbóinak számát a BMW. Az idén érkező 7-es sorozat csúcsdízelében már négy feltöltő fog pörögni.


A legfrissebb hírek szerint a BMW állítólag négyturbós dízelen dolgozik. Az újdonság várhatóan jövőre érkezik és elsőként az új 7-es sorozatban láthatjuk. Az 50d névre hallgató sorhatos háromliteres a későbbiek során bekerül majd az 5-ös, X5 és X6 modellekbe is. Arról jelenleg nincs információ, hogy négy klasszikus feltöltőt építenek be vagy a most meglévő három turbó mellé egy elektromosat illesztenek.
Hirdetés

A csúcsdízel elvileg 408 lóerős teljesítménnyel és 800 Nm körüli forgatónyomatékkal érkezik. Az erőátvitelről a már jól megszokott ZF nyolcfokozatú váltó gondoskodik majd. Ekkora erőhöz és nyomatékhoz már összkerékhajtás dukál, kizárólag xDrive rendszerrel lesznek elérhetők a modellek. A plusz turbónak köszönhetően még élénkebb gázreakció várható. Az új hetes jelenleg még csak a 265 lóerős 30d jelzésű dízellel rendelhető, jövőre azonban jöhet az 50xd, a kettő közé pedig várhatóan a 40d is megérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    Az első tulajdonosok nem fognak szívni, leszámítva a brutális értékvesztést ( de azzal számolnak)
    akik megveszik használtként… na ott lehet meglepetés 🙂

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    tömegesen fognak megdögleni a motorok… 🙂
    így is sok gond van az új BMW motorokkal
    na, de majd amikor a driver beül és átszellemült arccal küldi padlógázon
    – jobb esetben 5 perccel hideg indítás után
    – rosszabb esetben azonnal
    és állóra fékezett parkolás után azonnal le is állítja a motort

    na, akkor lesznek szép dolgok … :))

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    előbb-utóbb most már rá fognak jönni az új tulajok is, hogy folyton-folyvást növekedve gyorsul az amortizációjuk ezeknek a szaroknak… mondjuk amíg cégautónak megveszik addig ki nem szarja le, így még könnyebb veszteségesre kihozni egy céget 🙂 5 év múlva nem lesz tíz évnél fiatalabb használt autó amit az ember nyugodt szívvel meg tud venni… ez van 🙂 turbót meg az cserélgessen rajta ötvenezrenként akinek hat anyja van

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    Bizok benne hogy a tobbi gyarto nem veszi at…
    Neha szerintem a ketto is sok nemhogy 4.
    Tutira hogy jol kell csinalniuk,de azert osszehangolni oket vezerles meg minden bizbasz.
    Hat 5-10evesen tuti hogy nem lesz a szerelok alma.

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    Igen, még eszkalálódik kicsit a kérdés, de mindenképpen megteszem, csak nem akarlak olyan dolgokkal fárasztani, amik számomra sem világosak még. Köszi. 😀

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    Kicsi turbo mániásoknak ajánlom minél több turbo annál nagyobb über, az élen Kempelennel.
    Nemrég lehurrogott valaki, talán épp te hogy az audi az A betű után a turboszámot fogja lassan írni A8 azaz 8 turbo, és ha így folytatják tényleg bejön.
    Ha 1 elektromos mellé 1 rendes nem elég, azt a motort ki lehet dobni mert az annyit is ér.
    Ez még nagyobb vicc kategória, ellentétben Kempelennel aki még siralmasabb kategóriába tartozik.

Vélemény, hozzászólás?