Jön a tavasz, itt az ideje fejben és autónkkal is készülni rá!

Fizetett hirdetés

Jöhet a tavaszi autóápolás, de saját tudásunkat is frissíthetjük - még a KGFB-váltás segítségével is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kötelező felelősségbiztosítást váltani minden évben van lehetőségünk, érdemes élni vele, mert a spórolás mellett még egyéb hasznos kedvezményeket is kaphatunk.

Talán sokakban él még a beidegződés, hogy a kötelező biztosítás évfordulója az év vége, ez azonban csak a 2010 előtt vásárolt autók esetén igaz, azóta a vásárlás, pontosabban az első KGFB-szerződés kötésének napja. Így bizony ma már az autósok zömének év közbeni a KGFB-évfordulója, ami előtt legalább 30, de legfeljebb 60 nappal kezdeményezhető a régi biztosítás felmondása, majd köthető új KGFB szerződés, természetesen az évforduló napjától.
Hirdetés
Miért fontos a kötelező biztosítást évente ellenőrizni?
A biztosítók 2010 óta az év bármely napján hirdethetnek új tarifát, változhat kedvezményrendszerük, persze azzal a megkötéssel, hogy azok a kihirdetést követően leghamarabb 60 napon belül léphetnek érvénybe. Nem egyedi eset, hogy az új tarifa több tízezer forinttal magasabb díjat hoz, míg a korábban drágább biztosító olcsóbbá válhat. Ezért érdemes bizony minden évben megejteni a kalkulációt, majd akár átszerződni, precízen figyelve arra, hogy a biztosítóváltással se átfedésbe ne kerüljön a két szerződés, se fedezetlen időszak ne maradjon köztük, utóbbira ugyanis jönne a vaskos fedezetlenségi díj. Mindez persze nem nagy kunszt, egyszerűen meg kell nézni a díjtájékoztatóról az évfordulót, majd például az Insura.hu oldalán kalkulálni és újat kötni. Néhány perces műveletről van szó, s a pénzmegtakarításon kívül egyéb profitunk is lehet. További nyereségek!
Az új kötelező biztosítás mellé új kiegészítőket is választhatunk. A fagyok után botrányos állapotú utakon igencsak hasznos asszisztencia, vagy minicasco biztosítást is köthetünk a KGFB mellé, vagy akár KGFB-vel kombinált teljes körű cascót is. Továbbá az Insura három kupont is felkínál KGFB-szerződőinek: 20 ezer forintos kedvezményt a drivingcamp vezetéstechnikai tréningjeiből, vagy 15%-os kedvezményt autófelszerelésekre és autóápolási cikkekre.

Előbbivel saját vezetéstechnikai tudásunkat tarthatjuk karban, fokozhatjuk jelentősen, utóbbiakkal a már e héten beköszöntő kellemesebb hőmérsékleten akár meg is ejthető tavaszi autóápoláshoz vásárolhatunk hasznos kiegészítőket.

Ahogyan a KGFB-re és saját tudásunkra, úgy bizony autónkra is biztosan ráfér a frissítés. A tél után ajánlott az autó aljának (amit az elterjedt önhordó karosszériáknál szándékosan nem nevezek alváznak) alapos mosása és a belső takarítás is. Nem csak azért, hogy tiszta, kellemes környezetben autózhassunk, hanem azért is, hogy a behordott hó miatt nedvessé vált szőnyegek kiszáradhassanak, a tavaszi esőzésekkor se jelentkezzen a fokozott és gyors párásodás, aminek elkerüléséhez természetesen a légkondicionáló karbantartása, a pollenszűrő cseréje is sokat segíthet - az Insura kedvezménykuponjai utóbbiakhoz is jól jöhetnek.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?