Jön a teljesen elektromos Jeep Wrangler?

A Jeep jövőjében masszívan szerepel az elektromosítás, és nem csak plug-in hybrid lesz a kínálatban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Plug-in hybrid modellkínálatával elég érdekességet hozott a Jeep az elmúlt évben, de villamosítás terén nem érik be ennyivel.

Egy lehetséges út áll a gyártók előtt, hogy a jövőben is fennmaradhassanak; a villamosítás. Még a Jeep is komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a legfontosabb modelljei is elérhetőek legyenek, még a legkomolyabb terepjárójukból, a Wranglerből is készül konnektoros hibrid. Itt azonban nem állnak meg, a teljes elektromosítás a cél, és azt ígérik, minden modelljükből lesz minimum elektromos hajtással kiegészített változat. Ennél viszont talán érdekesebb, amit a teljesen elektromos modellkínálattal fognak bemutatni, érkezhet ugyanis egy teljesen elektromos Wrangler, aminek a tanulmányautóját hamarosan meg is ismerhetjük. Egyelőre még csak koncepcióként, de már készül a villany Wrangler, amit a Jepp az éves, márkafanatikusoknak tartandó rendezvényén, a Easter Jeep Safarin fognak megmutatni a közönségnek. Ezekre a rendezvényekre mindig több érdekességgel is készül a gyártó, idén pedig ez lesz a fő attrakció. Néhány látványtervet is megosztottak róla, amikből látszik, hogy az akkumulátorcsomagot háromfelé osztották és több helyre építették, valamint az is, hogy marad a teljes értékű összkerékhajtás, középen egy osztóművel. Az is elképzelhető, hogy a hétfelé osztott hűtőmaszk már teljesen sík lesz rajta, de ahogy látható, ki lesznek világítva az osztások. Emellett a Jeep be fogja mutatni a saját elektromos töltőállomását is, melyet napelemek is táplálnak, ebből egyet épp a rendezvény szokásos helyszínén, a Utah állambeli Moabban fognak felépíteni, egyet pedig a Rubicon hágónál, éppen a plug-in hybrid terepjárósok számára.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?