Jön az elektromos Corsa!

2020-ban érkezik az elektromos Opel Corsa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is megerősítette az Opel, hogy a következő generációs Corsa 2019-ben érkezik, rá egy évre pedig villanyautóként is elérhető lesz.


A közzétett nyilatkozat szerint a PSA zaragozai gyárában készítik majd az autókat a sima Corsa modellek mellett. A közlemény apropója egy új megállapodás a PSA és a zaragozai telephely között, miszerint a gyártás összevonásával költségmegtakarítás érhető el, így nyitva utat új beruházásokhoz a gyártelepen. "Ez egy fontos előrelépés a zaragozai gyárnak, és egy új korszak kezdetét jelenti." - nyilatkozta az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller.
Hirdetés

A tisztán elektromos Corsa egy lesz a vállalat négy alternatív hajtású modelljei közül, amelyeket 2020-ig szeretnének bevezetni. Ezek között szerepel a Grandland X plug-in hibrid verziója, valamint egy teljesen új SUV. A további tervek között szerepel kilenc új modell indítása 2020-ig, valamint minden európai modellt szeretnének valamilyen alternatív hajtáslánccal kínálni legkésőbb 2024-től. Az Opel GM-től 2017-ben való megvásárlásából fakadóan az új Corsa egy évet késik az eredeti tervhez képest, mivel azt egy új platformra kellett áttervezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?