Jósnak áll a Toyota: megmondják meddig él egy akksi

A Toyota ezentúl akkumulátor-élettartamot jósol

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mesterséges intelligencia lesz a japán márka varázsgömbje.

Minden akkumulátortechnológiai újítás bevezetését egy nagyon is szükséges folyamat lassítja igazán: a tesztelés. Főként azok, amelyek az adott egység élettartamára irányulnak, hiszen például az akkumulátorok esetében is az egyik sarkalatos kérdés az, hogy meddig használható ugyanolyan hatékonyan az adott egység.
A Toyota kutatási intézete (TRI) a Stanford, és az MIT egyetemekkel összefogva dolgozott ki egy olyan eljárást, amivel már néhány feltöltési ciklust követően majdhogynem hajszálpontosan megjósolható a vizsgált akkumulátor-konstrukció élettartama.
Hirdetés
Mindezt úgy érték el a kutatók, hogy több millió, más korábbi vizsgálatokból származó adatot osztottak meg egy mesterséges intelligenciával, ami ezt követően 9%-os eltéréssel tudja jelezni a várható ciklusszámot.
Ezzel a Toyota az elektromos mobilitás elterjedését is segítheti, hiszen ennek a fejlesztésnek köszönhetően gyorsan kimutatható, hogy a villámtöltési módszerek közül milyen eljárások károsítják a legjobban az akkumulátort. Ugyanakkor az elemeire szedett akkumulátorok celláiról is meg tudja állapítani, hogy mennyi ideje van még hátra, így az újrahasznosításukat is nagyban segítheti.
A folyamatról itt nézhetsz meg egy rövid videót:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?