Jövő évtől zöld rendszámot kaphat a Kia Ceed is

Plug-in hybrid Kia Ceed érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ceed kínálatának két tagja is megkapja a plung-in hybrid hajtásláncot. 60 kilométeres emissziómentes hatótávval, akár a kombi karosszériával is.


Jövő év elején lép piacra a Kia Ceed plug-in hybrid verziója. Az ötajtós és a csinos ProCeed nem, de a kombi és a legfrissebb, XCeed crossoveresített verzió egyaránt elérhető lesz az 1,6-os GDI benzinmotoron és 44,5 kW-os (61 lóerős) villanymotoron alapuló hajtáslánccal. A hibrid Ceedek 8,9 kWh-ás akkumulátort kapnak, amivel tisztán elektromos hatótávjuk 60 kilométert elérő lesz. Az új verziók a vásárlói igényeknek való megfelelés, meg persze annak is fontos tényezője lesz, hogy a Kia is minél inkább közelítse a jövőre életbe lépő új emissziós korlátozást. Idén egyébként a Ceed értékesítése 40,1 százalékkal emelkedett, miközben minden hetedik Kia legalább részben elektromos hajtással talált gazdára.
Ahogyan a Kia e-Niro nagyon ütőképes villanyautó, úgy a 6 fokozatú, a villany- és a benzinmotor hajtását párhuzamosan fogadó duplakuplungos automata váltóval szerelt, 141 LE összteljesítményű, 265 Nm nyomatékú plug-in hybrid Ceedek is meglehetősen ígéretesek 50 kilométer feletti hatótávjukkal és jónak ígérkező menetdinamikájukkal. A villanymotor azonnali nyomatéka miatt a Sportswagon 10,8, a magasabb építésű XCeed 11 másodperc alatt érheti el álló helyzetből a 100 km/órás tempót.
Természetesen van fékenergia-hasznosítás, így a hibrid Ceedek hatékonynak ígérkeznek, ugyanakkor fogyasztási és emissziós adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre. A plug-in hybridek némi formai megkülönböztetést kapnak, természetesen nem öncélúan. Zárt – de továbbra is tigrisorros – hűtőmaszkjuk is a légellenállást javítja, a Sportswagonon az „eco plug-in” felirat is olvasható lesz, továbbá a GT-line modellek sportos, aerodinamikus lökhárítóit kapja, utastere szintén sportos hangulatú lesz.
Hirdetés

A műszerfalak tetejére töltésjelző kerül, a 8,0 colos középkonzoli érintőképernyő az utazás során elérhető töltőállomásokat is jelzi, de természetesen a hajtás folyamatábrája vagy Apple CarPlay és Android Auto csatlakozás által telefonunk képe is megjeleníthető rajta. Ahogyan az XCeed egyéb verziónál itt (és a plug-in hybrid Sportswagonnál is) elérhető lesz a 12,3 colos, 1920x720 pixeles felbontású, változtatható képű Supervision műszeregység, az automatikus légkondicionáló a Kiától megszokott módon „Driver Only”, csak a sofőrnél dolgozva takarékoskodó funkciót is kínál.
Fontos tényező, hogy a nem szerény kapacitású hajtó akkumulátort a 37 literes benzintank mellett, a hátsó ülések és a csomagtér padlója alatt helyezték el, így az csak padló alatti részével apasztja a csomagteret. A Ceed Sportswagon így 437, ülésdöntéssel 1506 literes teret, míg az XCeed 291-1243 liter kínál, s a padló alatt mindkét modellnél van hely a töltőkábeleknek, és még vontatási csomag, azaz gyári vonóhorog és vontatási kapacitás is elérhető lesz hozzájuk. Mindkét modell elég ígéretes, pláne úgy, hogy már a jövő év első negyedében várható a piacra lépésük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?