Jövő májusban Magyarországon indul a WTCR új évada

A Hungaroringen startol jövő májusban a WTCR szezon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő májusban a Hungaroringen rajtol a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es idénye, melynek pénteken nyilvánosságra hozott versenynaptárában három ázsiai helyszín is helyet kapott.

Miként arról az MTI is hír adott, a WTCR versenysorozat hivatalos honlapján az olvasható, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa már elfogadta a világkupa jövő évi programját, ahhoz azonban, hogy Kínába, Makaóba és a Koreai Köztársaságba valóban elutazhasson a mezőny, szükség lesz a koronavírus-járvány miatt jelenleg érvényben lévő utazási és teherszállítási korlátozások enyhítésére.
Hirdetés
A WTCR 2021-es szezonja a május 14-16-i hétvégén a Hungaroringen rajtol, egy héttel később pedig a magyar-szlovák határhoz közeli Slovakiaringen versenyeznek majd. Ezután Németország, Portugália, valamint Spanyolország következik, az idény utolsó három viadalát pedig Ázsiában rendezik meg. A sorozat startját azért is tervezik májusra, mert azt remélik, hogy akkor már, illetve az után - a helyi szabályozások betartása mellett - minél több szurkoló lehet majd ott a lelátókon az adott versenypályán.
Hirdetés
A WTCR irányítói jelezték, jövőre minden hétvégén két futamot rendeznek csak meg a mostani három helyett, elsősorban költségcsökkentési céllal. A nyolc állomáson így 16 versenyre kerül majd sor, ezek alapján alakul majd ki az összetett pontverseny végeredménye.
Hirdetés
A túraautó világkupa idei szezonja a mostani hétvégén zárul a spanyolországi Aragónban négy magyar versenyző, a címvédő Michelisz Norbert (Hyundai), valamint Tassi Attila (Honda), Boldizs Bence (Cupra) és Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) részvételével.
A WTCR 2021-es versenynaptára:
  1. május 14-16., Magyarország, Hungaroring
    Hirdetés

  2. május 22-24., Szlovákia, Slovakiaring
  3. június 3-5., Németország, Nürburgring
  4. június 25-27., Portugália, Vila Real
  5. július 9-11., Spanyolország, Aragón
  6. október 8-10., Koreai Köztársaság, Indzse Speedium
    Hirdetés

  7. november 5-7., Kína, a helyszín még egyeztetés alatt
  8. november 19-21., Makaó, Guia

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?