Jövőbe mutató kínai tanulmányok a JAC-tól és a Cherytől

Két kínai SUV koncepció a Pekingi Autószalon előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európai füleknek nem túl ismert márkák, mégis ígéretes skiccekkel csigázták fel a nagyérdeműt a Pekingi Autószalon előtt.


Az angol meggy szótól csupán egy betűben eltérő Chery név Kína egyik vezető autómárkájának nevét takarja. Az állami tulajdonban lévő autógyártó az FV2030 névre keresztelt egyedi kupé koncepcióval jelentkezett nemrég. A skiccek jól mutatnak, végre nem más autókról másolt formákat láthatunk. Persze a sorozatgyártásra szánt változat biztos visszafogottabb vonalakat hoz majd. A Chery elmondása szerint négyajtós lesz a kupéjuk, ami egy crossover kupéként is megállná a helyét. A tepsi alufelnik és a kerékjáratok a Lada Vestáéhoz hasonló műanyag burkolata, valamint a domináns első lökhárító masszív megjelenést kölcsönöz neki. Technikai részletek sajnos még nem ismertek, annyi azonban már biztos, hogy elektromos hajtást kap, aminek energiavisszanyerő rendszere (és minden bizonnyal motorja is) a kerekekbe lesz építve. A beltérben holografikus képernyő várja majd utasát, ami 3D-s képeken vetít majd ki különböző információkat.
Hirdetés

A másik koncepció már jóval emészthető és földhözragadtabb, hiszen már 2017-ben megláthatja a gyártósort. A JAC SC5 koncepció egy középméretű SUV, ami LED fényszórókkal és Lexus vonalakkal hódít. Első hűtőrácsa szintén kiköpött Lexus, míg az oldalnézet kísértetiesen hasonlít a SEAT Atecához. A JAC SC5 koncepció hibridhajtást kap majd, de a sorozatgyártásra szánt verzió 1,5 és 2,0 literes motorokkal érkezik majd 200 lóerőig terjedő palettával. Többet az április 25-től tartó 2016-os Pekingi Autószalonon tudhatunk meg róluk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Abból indultam ki, hogy a tervek úgy szóltak, a hazai értékesítés beindult volna tavaly tavasszal, de nem jött össze a dolog. Nagy a csend arról a mai napig, mi volt az ok. A termelés egyébként finoman szólva sem pörög teljes fordulatszámon Lovecsben:

    [url]http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/12/08/ezer_kilometer_kinai_autoval/[/url]

    Én elképzelhetőnek tartom, hogy a Bulgáriában gyártott Great Wallok fő európai piaca Olasz- és Spanyolország lehet, mivel – bár indiai márkák – de a Tata és a Mahindra is egész értékelhető eladási számokat produkál ebben a két országban, és talán ha ilyen befogadóak az indiai autókkal, talán a kínaiakkal is. De ez csak az én elméletem.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    “kivételt talán a Bulgáriában is termelő Great Wall járgányai képeznek, amelyek megérkezhetnek hamarabb is.”
    Optimista vagy. A Great Wall már 2012 óta termel Bulgáriában, ezalatt ide is tolhatták volna azokat az autókat…

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    “valószínűleg nagyban eltér ”

    hát valószínűleg a kínai technológiai szintet szem előtt tartva, nagyjából annyiban fog hasonlítani, hogy lesz 4 kereke és 1 kormánya.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    “Az angol meggy szótól csupán egy betűben eltérő Chery név…”

    A “cherry” szó cseresznyét jelent, a meggyet “sour cherry”-nek mondják az angolban.

    Kíváncsi leszek, melyik kínai márka ér el először komolyabb nemzetközi sikereket. Vannak ígéretes próbálkozások, de rengeteg időbe fog telni, mire az embereket rá tudják ébreszteni arra, hogy egy kínai autó jó vétel tud lenni. Várom már őket, de attól tartok, még évek kérdése, mire magyar rendszámos tesztautót láthatunk valamelyik portálon, kivételt talán a Bulgáriában is termelő Great Wall járgányai képeznek, amelyek megérkezhetnek hamarabb is. Vajon kellemesen csalódunk majd bennük, vagy sztereotípiáink beigazolódnak?

Vélemény, hozzászólás?